A kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított budapesti nő vásárlóinak nem a helyesírás volt a legnagyobb hibája. Egyiküket körözték, és pechjére éppen akkor állított be díleréhez, amikor a lakást átkutatták a ferencvárosi rendőrök.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség - másodfokú ügyészségként - sikeresen indítványozta az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a cselekmény súlyosabb minősítését és a büntetés súlyosítását abban az ügyben, amelyben az apa a tíz hónapos kisfia előtt ölte meg a kicsi édesanyját.
Egy orvos úgy praktizálhat hosszú évek óta, hogy nyomozás indult ellene egy 14 év alatti lány megerőszakolásáért. A férfival szemben szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése miatt indult eljárás, ám végül azt megszüntették. A sértett ugyanis öngyilkos lett.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2021. november 23-án hajnalban kutatást tartottak Gyöngyösön és környékén, ahol védettségi igazolványokat, készpénzt, valamint elektronikai eszközöket foglaltak le.
A csepeli nyomozók befejezték a nyomozást annak a három férfinak az ügyében, akik a gyanú szerint egy dohányboltot kiraboltak, három másik üzletet pedig megpróbáltak kirabolni.
A Bajai Járási Ügyészség minősített zsarolás bűntette miatt vádat emelt egy zsaroló bűnbandával szemben, amelynek férfi tagja magát bírósági végrehajtónak kiadva a sértettektől telefonon úgy csikart ki pénzt, hogy valótlanul azt állította, köztartozásuk van, és ha azt még aznap nem egyenlítik ki, akkor végrehajtás érdekében rendőrrel együtt megjelenik a lakásukon. Áldozataik az álvégrehajtó két női vádlott társa bankszámlájára még aznap teljesítették a befizetést.
Tömegverekedés tört ki a kecskeméti piacon, heten megsebesültek, három férfit őrizetbe vett a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya. A rendőrség tájékoztatása szerint az árusítóhelyek miatt alakult ki vita, ami a végén verekedésbe fordult.
Egy 43 éves férfi 2021. június 13-án, délután, karádi családi házuk melléképületében összeveszett élettársával, majd - a szóváltás hevében - egy kannából több liter üzemanyaggal locsolta le párja haját és ruháit. A benzintől elázott nő először a lakásba menekült, onnan kérte a rendőrök segítségét, majd a híváskezelő tanácsára az utcára szaladt.
A fővárosi nyomozók egy napon belül elfogták a férfit, aki a gyanú szerint két idős asszonyt is megtámadott, egyiküknek életveszélyes sérülést okozva.
Pénzt követelve támadt 74 éves apjára egy farmosi férfi. A rendőrök elfogták, őrizetbe vették, a bíróság azóta letartóztatta.
Tájékoztatás: a Privatkopo.info webcíme megváltozott. A bűnügyi hírportál új internetes elérhetősége: www.privatkopo.info
Egy 48 éves férfi hosszú éveken keresztül - a tettleges becsületsértés, vagy a könnyű testi sértés szintjét elérő módon - rendszeresen bántalmazta feleségét, amely magatartásával nem csak veszélyeztette, de ténylegesen károsan is befolyásolta lánya erkölcsi és érzelmi fejlődését.
A Fejér Megyei Főügyészség minősített szexuális erőszak bűntette és további bűncselekmény miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a házastársa lányát hat éven keresztül kényszerítette szexuális cselekményre, amely kapcsolatból gyermekük is született.
Bejelentés érkezett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra arról, hogy egy nő a Holló utcában, az úttest szélén állva, az arra haladó járműveknek egyértelmű kézmozdulatokkal jelezte, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe szexuális szolgáltatásokat nyújtana.
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a neki tévedésből kifizetett pénzösszeggel távozott tavaly egy helyi pénzintézetből.