Vádat emelt az ügyészség egy 35 éves mezőtárkányi lakos ellen, aki bő egy év leforgása alatt öt alkalommal is hívatlanul és meztelenül jelent meg idegen nők lakóhelyén azért, hogy az ott tartózkodók szeme láttára önkielégítést végezzen.
Magalapozottnak találta a Kúria az ügyészség fellebbezését és március 28-án 30 napra elrendelte Dr. Bene Krisztián előzetes letartóztatását. A Budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatóját másodfokon 9 év börtönbüntetésre ítélték, és örökre eltiltották az orvosi hivatástól. A súlyos büntetés ellenére a férfit március 10-én szabadlábra engedték, az ügyészség három nappal később fellebbezett a döntés ellen.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Cs. Kálmán 21 éves pomázi lakos ellen.
Tegnap, a reggeli órákban egy férfi tett bejelentést a Karcagi Rendőrkapitányságon, hogy néhány nappal korábban egy alkalmi ismerőse valószínűleg begyógyszerezte és kifosztotta.
Egy Budapest II., Bimbó úti házban alakították ki az illegális fogadóirodát. A rendőrök a helyszínen 35 tajvani nőt és férfit találtak, akik közül egy 35 éves tajvani állampolgárt bűnügyi őrizetbe vettek, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
A Privatkopo.hu értesülése szerint ma reggel már a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kifutópályáján tartózkodott az Air France Budapestről Párizsba tartó járata, amikor a személyzet tagjai hirtelen rosszul lettek, ezért a gép nem szállt fel.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azokkal a férfiakkal szemben, akik zöldpaprikába töltve csempésztek be az országba és terjesztettek kábítószert Kisvárda térségében.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Budapest III. kerületében szóváltást követően életveszélyes sérülést okozott egy 49 éves budapesti lakosnak.
Negyedórán belül elfogták a rendőrök azt a miskolci férfit, aki előzetes szóváltást követően egy karddal súlyosan megsebesítette vitapartnerét.
A gyerekek rendetlenkedtek a hittanórán, a plébános pedig úgy akart a rosszalkodásnak véget vetni, hogy közéjük dobott egy kulcscsomót. A kulcscsomó az egyik fiút a fején találta el, akit emiatt később kórházba kellett vinni, agyrázkódást kaphatott.
Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön, az Ivádon 2015. március 5-én elkövetett gyilkosság vádlottjára. A bíróság jogerős döntésével jóváhagyta az elsőfokú ítéletet. K. Zs. S. legkorábban 35 év múlva bocsátható feltételes szabadságra, a férfit tíz évre a közügyektől is eltiltották.
Őrizetben van az a házaspár, akik Sátán egy férfit évekig bezárva tartottak és dolgoztattak, majd amikor a sértett már nem akarta tovább a ház körüli teendőket elvégezni, súlyos fenyegetéssel és bántalmazással bírták rá a további munkára.
Katrein Ferenc, a polgári elhárítás volt műveleti igazgatója súlyos kijelentéseket tett a hazai politikára és a titkosszolgálatokra nézve, és egyebek mellett erős orosz befolyásról beszélt az Indexnek adott interjúban. Titkosszolgálati szakértők szerint a nyilatkozat hátterében az áll, hogy jól behatárolható körök vissza akarják fogni a kormány külpolitikáját, a migráció elleni következetes fellépést, az USA elnökével való együttműködést.
Helyreigazítási kérelemmel fordult a Privatkopo.hu szerkesztőségéhez annak a győri székhelyű fémkereskedelmi társaságnak az ügyvezető-tulajdonosa, akit súlyos gazdasági bűncselekmények elkövetésével hozott összefüggésbe a portál. A Privatkopo.hu megtagadta a helyreigazítás közlését.
Menekülni kezdett, majd kidobott az autóból egy - ártalmas besorolású, vízzel érintkezve ideggázzá alakuló - fehér port tartalmazó dobozt egy kisteherautó sofőrje, amikor meglátta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei ellenőrzésre készülnek - tájékoztatott a NAV.