Egyik alapítója volt az MDF-nek, majd a kisgazdapárt képviselő-jelöltje lett, mostanában pedig azt hallani, hogy a Jobbik színeiben indulhat a jövő évi választáson. Ő Majoros Tibor, akinek a múltjában van valami, ami nem sok büszkeségre adhat okot… Alább egy nyílt levelet teszünk közzé, az abban feltett kérdésekre várjuk a címzett válaszait.
Első fokon, az elejétől kezdődik ma a Szegedi Törvényszéken Ahmed H. pere az emlékezetes röszkei zavargás ügyében. E hétre még egy tárgyalási napot tűztek ki, csütörtökre. Ahmed H.-t a szocialisták egykori igazságügyi minisztere, Bárándy Péter védi.
Újabb magyar kamionost támadtak meg az „ártatlan” migránsok, ezúttal Brüsszel közelében. Toldi Tamás úgy nyilatkozott, nem biztos, hogy képes lesz újra kamionba ülni.
Mobiltelefont, kabátot és airsoft fegyvert vett el a magatehetetlen sértettől, a kiskunfélegyházi rendőrök őrizetbe vették.
A gyanúsított hátulról lefogta áldozatát, majd elvette a pénztárcáját. A debreceni nyomozók őrizetbe vették a férfit.
Terrorelhárítók segítségével fogták el a debreceni rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint több mint százmillió forintos kárt okozott egy befektetési célú arany kereskedelmével foglalkozó cég vezetőjeként legalább húsz ügyfelének.
Összehangolt rendőri akció során fogtak el a nyomozók Kisvárda közelében két feltételezett kábítószer-terjesztőt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat szeméremsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Ítélet született az elmúlt évek egyik legmegrázóbb gyilkossági ügyében: jogerősen 9 évet kapott az a zagyvarékasi 14 éves lány, aki 16 éves barátjával együtt meggyilkolta saját édesanyját 2016 januárjában.
Vádat emelt az ügyészség egy huszonéves férfi ellen, aki tavasszal, fegyverrel próbált kirabolni egy benzinkutat a kisalföldi Téten, majd elmenekült a rendőrök elől, akik csak hosszas autós üldözés után tudták megállítani.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság csoportos garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 66 éves salgótarjáni férfi, továbbá egy 16 és egy 17 éves salgótarjáni fiú ellen.
A nyomozók másfél órán belül azonosították és elfogták azt a két balmazújvárosi fiatalt, akik a gyanú szerint kiraboltak egy idős férfit, Debrecenben - tájékoztatott a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szabadon garázdálkodik egy elítélt az interneten a sopronkőhidai fegyházból. A 12 éves büntetését töltő férfi a pécsi kézigránátos merénylet egyik résztvevője volt. A 2008-as bűncselekmény következményeként ketten vesztették életüket.
Több mint 22 kilogramm marihuána-gyanús anyagot találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Röszkén, egy személyautóban felfedezett, házilag kialakított rejtekhelyen.
Fiatalkorú, 14-16 éves ceglédi fiúkat zaklatott a 22 éves, Cegléden dolgozó I. Máté. Az esetet súlyosbítja, hogy a férfi a fiatalokat azzal kereste meg, hogy interjút szeretne készíteni velük egy rádió számára. Azonban nagyon gyorsan a „lényegre” tért: szexuális aktusról készült képeket küldött nekik, vagy obszcén üzenetekkel bombázta őket.