A BRFK rendőrei tizenöt órán belül elfogtak egy 41 éves nőt, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.
Gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók azt a két salgótarjáni férfit, akik egy gépkocsit rongáltak meg, majd bántalmazták annak vezetőjét.
Izmosra itta magát, majd helybenhagyta román áldozatát az a 21 éves férfi, akinek ügyében a Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást.
A 43 éves férfi volt feleségéhez akart bejutni, azonban amikor az asszony nem engedte be a lakásba, dühöngeni kezdett.
Ahogy arról korábban beszámoltunk: holtan találtak rá 2020. április 10-én, galgagutai otthonában egy 89 éves idős asszonyra, akinek halálát a szakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta.
Az életvédelmi nyomozók életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 27 éves férfit.
2020. március 9-én, éjszaka a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai kértek rendőri segítséget, ugyanis egy gyanús, vámrendszámmal ellátott autó vezetőjét és utasait vonták intézkedés alá, Kiskunhalason.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya elfogatóparancsot adott ki Szász Péter ellen, aki a gyanú szerint egy késsel életveszélyes sérülést okozott ismerősének.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya több nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt a letartóztatásban lévő, 22 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki nagynénje sérelmére követett el vagyon elleni erőszakos bűncselekményt.
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a szegedi nővel szemben, aki éveken keresztül elhanyagolta gyermekei nevelését, ami miatt végül a járási hivatal gondozási és nevelési jogát megszüntette és a kiskorúakat nevelő szülőnél helyezte el.
A Szendrői Rendőrőrs munkatársai még a helyszín közelében elfogták a bozótvágó késsel és teleszkópos bottal támadókat.
A tatabányai rendőrök a fogyasztók mellett azt a férfit is elfogták, akitől a gyanú szerint többen rendszeresen vásároltak kábítószert.