2013. június 24-én, Kiskunfélegyházán, egy, a Kölcsey utcában egyedül sétáló idős asszonyt útbaigazítás ürügyével szólított le egy fiatalember. A beszélgetés közben az ismeretlen férfi hirtelen kitépte a sértett kezéből a táskáját, majd nyakából az aranyláncait is megpróbálta letépni. Mivel a láncok elszakadtak és a földre estek, azokat nem tudta ellopni. Ezt követően az eltulajdonított táskával a helyszínről kerékpárral elmenekült.
Összesen 15 évnyi börtönbüntetést osztott ki - nem jogerősen - a Budapest Környéki Törvényszék arra a négytagú bandára, melynek tagjai egy közúti intézkedés során brutálisan rátámadtak a velük szemben intézkedő rendőrökre 2011 októberében, Érden. A bíróság elrendelte három vádlott előzetes letartóztatását, így ők a tárgyalótermet bilincsben hagyták el.
A helyszínelés és a nyomozás adatai alapján több jel utal arra, hogy legalább két „ember” végzett a soroksári K. Krisztinával. Kátay Elek, az ORFK nyomozó osztályának volt vezetője értékelte, miből lehet erre következtetni.
Nagybevásárlást tartott Rostás Elemér (51) és fia, Henrik (26) egy családtagja a szökés előtt pár órával - mondták a helyiek, akik szerint már ekkor a menekülésre készült a két sorozatgyilkos cigány. Négy nappal az ároktői bandatagok lelépése után még mindig rejtély, hová lettek Rostásék.
Fegyverrel kezdett fenyegetőzni egy férfi a Szegedről Hódmezővásárhelyre tartó buszon, szombat este, mivel nem tudott a barátnője mellé ülni. A járaton sokan voltak, ezért nem volt hely a nő mellett.
Valótlanul állították a szombat esti Tényekben, hogy a riporter kérdéseire nem válaszolt a rendőrség egy állítólagos lövöldözéssel kapcsolatban - írta közleményében az ORFK. A rendőrség szerint ráadásul lövöldözésről nem is kaptak bejelentést, csak egy petárda pukkanásáról hallottak.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság fogolyszökés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a 26 éves Rostás Henrik és az 51 éves Rostás Elemér ároktői lakosok ellen. A két férfi 2013. október 4-én, éjjel a bíróság által elrendelt házi őrizet szabályait megszegve ismeretlen helyre távozott. A rendőrség azonnal megkezdte a két személy felkutatását.
A Békés megyei Végegyházán egy házaspár és 21 éves fiúk a szomszéd ház lakóit fizetésre kényszerítették, állítólagos tartozásuk miatt. A rendőrség vádemelést javasolt az ügyben.
„Megérkezett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba az európai elfogatóparancs Hernádi Zsolt ellen, de nem az előírt formában. Várjuk a javítást!” - közölte csütörtökön a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a Facebook-oldalán.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság személyes adattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy békéscsabai nő ellen. A 20 éves B. Andrea idén márciusban regisztrálta ismerősét az egyik internetes oldalon. A nevében feladott hirdetésben leírta, hogy kész bármilyen szexuális szolgáltatást nyújtani - mindössze ezer forintért.
Mégsem az a fiú verte meg a 13 éves biciklis fiút múlt szombaton a XVII. kerületben, akit szerda délután elfogtak a rendőrök nem messze a támadás helyszínétől. Úgy tudni, kihallgatása hosszú órákon át tartott, ám a 17 éves kamasz kitartóan tagadott. Azt mondta, a kérdéses időben egy budapesti bevásárlóközpontban volt. És így is történt, a kamaszt számos biztonsági kamera rögzítette.
Romániában fogták el azt a három román állampolgárságú férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy három évvel ezelőtt Miskolcon olyan súlyosan bántalmaztak egy idős férfit, hogy az belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.