Idősek estek áldozatául annak a hat bűnözői csoportnak, amelyek elkövetőit a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói azonosítottak és elfogtak az ORFK bűnügyi elemző-értékelő egységének támogatásával.
Sportsérülése miatt mankóval közlekedő 17 éves fiút rabolt ki négy fiatal Szegeden, az Alsó kikötő soron, szerdán, délután - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Túrony településen lévő otthonában 2016. május 18-án, 17 óra körül holtan találtak egy 80 éves német állampolgárt.
Belehalt sérüléseibe az a 73 éves nő, akit lakótársa egy késsel megszúrt, Derecskén.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás miatt kezdeményezte egy 45 éves salgótarjáni nő és fia előzetes letartóztatását.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, aki az év első napjaiban ellopott egy laptopot a faddi tűzoltószertárból.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága szeméremsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, akiről a biztonsági kamera felvételt készített.
Közösen ellenőrizték a szabolcsi zöldség- és gyümölcs forgalmazókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és az illetékes kormányhivatal munkatársai a szabolcsi zöldség-gyümölcs forgalmazókat, valamint a nyíregyházi nagybani piac árusait, hogy kiszűrjék az élelmiszerekkel trükköző árusokat. A vizsgáltak közül többen elmulasztották a szállítmány vagy az alkalmazottak bejelentését, míg mások valótlan EKÁER bejelentést tettek.
Kétszer elrabolt, és több hónapig fogva tartott egy Bécsben élő magyar üzletembert egy bűnbanda. Válogatott kínzásokkal megtörték az idős férfit, és a bankszámlájáról - több tételben - összesen 18 millió forintot emeltek le.
Egy másfél éves, kórosan lesoványodott kislány holttestét találták meg a mentők egy gyöngyösi társasházi lakásban. Az elhunyt gyerek családja bérlőként lakott a lakásban.
Tizenkét év fegyházra ítélt a Szombathelyi Törvényszék csütörtökön, első fokon egy Vas megyei „férfit”, aki a vád szerint a gyermekei sérelmére - több alkalommal - szexuális erőszakot és más bűncselekményeket követett el - értesült a Privát Kopó.
A rendőrök 241 darab hamis okmányt és azok gyártásához szükséges gépeket, eszközöket, valamint alapanyagokat találtak és foglaltak le. A fiktív okmányok készítőjét őrizetbe vették.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán J. Károly 18 éves érdi lakos ellen.
Rendbontás történt a Békéscsabai Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban. A rendőrség rövid időn belül megfékezte a biztonsági őrségre támadó migránsokat. Az illetékes bűnügyi szerv garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást
25 éve szív marihuánát, mert csak az enyhíti gyomorpanaszait - így védekezett a bíróságon a tiszacsegei kastélyszálló bérlője, akit drogtermesztésért ítélték öt és fél év börtönre. A férfi az élettárásával kezdett a marihuánaüzletbe, később egy helybeli napszámosra bízták a palánták nevelgetését.