Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 25 éves helyi férfi ellen, aki 2018. május 9-én, kora reggel, Pécs belvárosában eltulajdonította egy 75 éves nő táskáját.
Vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást a rendőrök azzal az ukrán férfival szemben, aki - ismeretlen társával - betört egy kelenföldi házba, majd megkötözte és kirabolta az ott lakó nőt.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást 12 személlyel szemben - tájékoztatott a rendőrség.
A szexuális kizsákmányolás áldozataira leggyakrabban a személyes kapcsolatokat kihasználva csapnak le az emberkereskedők. Akár olyan hétköznapi helyeken is találkozhatunk velük, mint a piac, kórház vagy különböző szórakozóhelyek. Az áldozattá válás pszichológiai okai azonban már gyermekkorban megjelenhetnek, bántalmazó vagy elhanyagoló nevelés miatt. A Nemzetközi Migrációs Szervezet és az ORFK „Ne hagyd!” címmel kampányt indított, hogy segítsenek időben felismerni a veszélyeket.
Vádat emelt az ügyészség két tizenéves fiú ellen, akik megtámadtak egy 95 éves férfit, Budapesten, és elrabolták tőle az aznap felvett nyugdíját.
A Kúria engedélyezte, hogy kihallgassák Jozef Rohácot a Prisztás-gyilkosság ügyében - ezt a gyilkosság elkövetéséért elítélt Hatvani István ügyvédje közölte.
Mentőkre támadt egy férfi Sajópetri és Kistokaj térségében, a Miskolci Járásbíróság elrendelte előzetes letartóztatását - közölte a bíróság.
Két héten belül két huszonéves fiatallal szemben is vádat emelt a Gyöngyösi Járási Ügyészség, mivel hamisított orvosi vények felhasználásával próbáltak pszichés hatású gyógyszereket kiváltani a patikában - saját felhasználásra.
Szülei 11 évig keresték azt a lányt, akinek 2007. május 16-án veszett nyoma Rezi településen. Amint szembesültek azzal, hogy nem tért haza a tanítási idő végeztével, bejelentették a rendőrségen. Minden követ megmozgattak azért, hogy szerettükről hírt kapjanak.
Az albertirsai rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy vonaton fosztották ki az alvó sértetteket.
Hét év börtönbüntetésre ítélte az Egri Törvényszék - első fokon - a súlyos bántalmazás miatt meghalt recski csecsemő „apját”.
Fegyházbüntetést kér az ügyészség arra a 42 éves nőre, aki tavaly tavasszal, Felsőzsolcán a kerti vécébe dobta újszülöttjét. A vádlott - aki a férjével hat gyermeket nevel - eltitkolta terhességét környezete előtt; testalkatának megváltozását daganatos betegségre fogta, orvoshoz menni azonban családja kérésére sem volt hajlandó - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást K. Gyula 41 éves budapesti lakos ellen.
A férfi egy kihegyezett léccel követelt pénzt egy pécsi dohányboltban, azonban nem kapta meg, ezért elmenekült a helyszínről - közölte a rendőrség.
Hét év börtönbüntetésre ítélte a csecsemője megölésével vádolt fertőendrédi nőt a Győri Törvényszék, csütörtökön. A halált okozó testi sértés miatt kiszabott ítélet nem jogerős - olvasható a törvényszék közleményében.