Rablásokat követett el korábban az a 27 éves férfi, akit a másfél hete, egy gyáli családi házban holtan talált nő meggyilkolásával gyanúsítanak.
Átszámítva mintegy 930 ezer forintnak megfelelő kártérítés és körülbelül 340 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte első fokon a magyar államot kedden a strassburgi Emberi Jogok Európai Bírósága egy autófeltöréssel vádolt férfi által indított ügyben.
Egy 19, egy 18 éves hevesi lakos, valamint fiatalkorú társuk ellen indított eljárást a Hevesi Rendőrkapitányság. Temetőből loptak.
Az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a 26 éves férfit, aki néhány napja egy idős asszonyt rabolt ki, Nyársapáton.
Brutális gyilkosság áldozata lett egy idős asszony Tatabányán. A nő holttestét csütörtökön találták meg otthonában, egy panelház negyedik emeleti lakásában.
Jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítélte a járásbíróság azt a 16 éves kecskeméti cigányt, aki januárban egyszerre öt gyermekkorú fiút akart kirabolni. Pénzt nem kapott, így egy memóriakártyát vett el az egyik fiútól.
Egy volt rendőr alezredest nyolc különböző típusú, összességében 21 bűncselekmény elkövetésével gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség a Vizoviczki Lászlót és több magas beosztású rendőrségi vezetőt érintő korrupciós ügyben.
A zalai rendőrök alig két óra alatt beazonosították és a veszprémi rendőrök pedig elfogták azt a három férfit és egy nőt (Privát Kopó: mindegyikük „rejtett erőforrás”), akik a gyanú szerint 2014. február 4-én, éjjel 1 óra 25 perckor egy idős asszonyt kiraboltak Zalaegerszegen.
Megcsúszott kocsijával, majd az árokban landolt az M0-s autóútról a 2-es főútra felhajtó Nagy Péter rendőr dandártábornok múlt hét pénteken. Úgy tudni, Nagy ittas volt, amikor elvesztette az uralmát járműve felett az ónos eső miatt jégpályává változott úton.
Pornófilmet nézett az X-Boxon, ezután úgy döntött a 13 éves fiú, hogy élőben is kipróbálja a látottakat, és megerőszakolta a 8 éves húgát. A kamaszkorba épp csak belépett fiú a szerdán kezdődött bírósági meghallgatásán azt mondta, azért a húgát szemelte ki a célra, mert ő úgyis kicsi és „nem emlékszik a dolgokra”.
Testi sértés bűntette és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy rendőr törzsőrmestert, a debreceni rendőrkapitányság járőrét.
Egy 53 éves férfit és 81 éves édesanyját holtan találták hétfő reggel, Lakitelken, a házukban - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Vádat emelt az ügyészség egy huszonéves férfi ellen, aki 2012 májusában, lajosmizsei otthonában brutálisan bántalmazott és megerőszakolt egy 64 éves asszonyt, aki belehalt sérüléseibe - tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, hétfőn. A vádlottnak aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kell hamarosan bíróság elé állnia.
Hőgyészi lakóházukban 2014. február 2-án, 9 óra 30 perckor egy 25 éves férfi szóváltást követően egy késsel többször megszúrta a vele együtt lakó 67 éves nagymamáját. A fiatalember tettét követően a szomszédok segítségét kérte és értesítette a mentőket, valamint a rendőrséget.