Egy szemtanúja volt a január 13-án történt bankrobbantásnak. A 64 éves férfit a nap 24 órájában őrzik, és bekerült a tanúvédelmi programba.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy késsel térítette el két fiatal lány autóját. Talán annak köszönhetik csak az életüket, hogy autóbalesetet szenvedtek.
Vádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség az ellen a fiatalkorú fiú ellen, aki két iskolatársát is kirabolta és zsarolta. A 17 éves jómadár iskolai végzettsége csupán öt osztály - nem egyetemi szinten.
A rendőrség óriási erőkkel szállta meg vasárnap az apró települést, lakossági bejelentés nyomán keresték a Lehel téri bankrobbantót. Úgy fest hiába, az akció befejeződött, és továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás.
Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy idős férfi ellen, aki megölt egy nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandráson; a férfi azt állítja, önvédelemből bántalmazta az 57 éves asszonyt.
Öngyilkos lett a börtönben az a férfi, aki tavaly januárban a gyanú szerint brutális körülmények között meggyilkolt egy nőt Nagykanizsán, elfogása után pedig bevallott egy 2005-ös emberölést is.
Január 14-én a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt Demcsák Zsuzsa válófélben lévő férje, Kiss József ellen lopás bűntette, rongálás vétsége, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A kerületi ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
A Somogy megyei Zamárdi településen 2014. január 7-én egy holttestet találtak. A beszerzett adatok alapján egy 44 éves nő bűncselekmény áldozata lett. A gyanúsított Tanai Imre Kálmán szökésben van.
Egy általános iskola volt igazgatóhelyettesét, T. Gábort tegnap még megvédte a bíró a nyilvánosságtól. A több kiskorú diák megrontásával vádolt általános iskolai pedagógus ügyét zárt ajtók mögött tárgyalták. Ítélet a jövő héten várható.
Őrizetbe vették annak a tápiószelei kétéves kislánynak a nevelőapját, akit súlyos sérülésekkel, agyhalott állapotban vittek kórházba a múlt héten. A kislányon már nem lehetett segíteni, pénteken, késő este meghalt.
Külön telefonszámon várja a rendőrség a Lehel úti robbantással kapcsolatos bejelentéseket. A nyomozást folytató Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) még keresi a merénylettel összefüggésbe hozható motorost.
A miskolci rendőrség szerint nem veszélyezteti a gyerekek erkölcsi fejlődését, ha szüleikkel lopni mennek. Legalábbis ez derül ki egy, a Jobbikhoz eljuttatott nyomozást megszüntető határozatból.
A múlt héten vettek őrizetbe egy csongrádi teniszedzőt, mert azzal gyanúsítják, hogy 4 hónapon át molesztált egy 10 éves kislányt. Tavaly június és szeptember között a teniszklub öltözőjében, irodájában és ideiglenes medencéjében az edzések után fajtalankodott tanítványával.
Kirabolt egy dohányboltot szombat este Budapesten egy férfi, egy lövést is leadott - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Jogerősen egy év nyolc hónap, három évre felfüggesztett börtönre ítélt kerítés miatt egy rendőrt pénteken a Szegedi Ítélőtábla.