Hétfőn a horvátok kérésére az Interpol kiadta a körözést Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, amivel az európai elfogatóparancs is hatályba lépett. Az Index információi szerint a magyar hatóságok, miután megvizsgálták a Hernádi elleni elfogatóparancsot, arra jutottak, hogy a horvátok nem az előírásoknak megfelelően idézték be Hernádit.
K. Krisztina gyilkosságával kapcsolatban kiszivárgott részletek szexuális indokra utalnak, és a brutális elkövetési mód miatt feltételezhető, hogy a támadó élvezte áldozata kínzását.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a képen látható Mészáros László Benjámin 17 éves budapesti lakos ellen.
42 éves Sz. János nem kérdezett, csak rúgott. Előtte hozzátartozója, egy állapotos nő járt az orvosnál. A nőgyógyász nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
V. Andrea azok után ölte meg magát, hogy az ügyészség ismertette az ügy vádiratát, őt pedig tanúként idézték a gyerekgyilkosság büntetőperére.
Szombaton, délelőtt földre tepertek és brutálisan megvertek egy 13 éves gyermeket a rákoskeresztúri Népkertben - derült ki a Budapest XVII. kerület Rákosmente és a Szeretlek Rákosmente facebook oldalakon.
A családja, a rendőrség és az ügyészség is diszkréten kezelte, hogy tulajdonképpen mi is történt megtámadásakor Páva Zsolt pécsi polgármester lányával. A tárgyalási jegyzékből azonban most egyértelműen kiderült a vád álláspontja.
Óriási a felháborodás Jászszentandráson azt követően, hogy a helybéliek értesültek községük egy idős lakójának brutális megtámadásáról. Az idős asszonyt veje megkötözve találta meg saját házában, amikor reggel látogatóba érkezett hozzá.
A bíróság szerint nem szexelt börtönőrével a férjgyilkos Sápi Andrea (32), aki azt állította, szerelmi légyottba keveredett a rácsok mögött. A két börtönőrt felmentette tegnap a szegedi katonai bíróság, mert nem találta bizonyítottnak a fegyházban ülő asszony finoman szólva is pikáns történetét.
Egy gyanús autós próbált két kislányt az autójába csábítani egy hódmezővásárhelyi iskolánál. Hasonló esetről számoltak be a Szegedhez közeli Bordányból is. Bűncselekmény nem történt, de a rendőrök gyakrabban járőröznek az esetek után az iskolák környékén.
Egy 36 éves nő holttestére bukkantak szerdán, éjszaka, Budapest XXIII. kerületében, a Szigetdűlő területén.
Civil ruhás rendőrökre támadt egy férfi a ferencvárosi Haller utcában. A támadó kést rántott, a mentők egy sérültet szállítottak kórházba a helyszínről.
Lehallgatták ifjabb és idősebb Burka Ferenc telefonbeszélgetéseit, a rendőrség többek között erre alapozva nyújtott be perújítási indítványt a korábban gyilkosságért elítélt, majd felmentett és rekordkártérítésben részesített apa és fia ügyében.
Amint arról beszámoltunk: a rabló kedden, nem sokkal 10 óra előtt sétált be az V. kerületi, Kálvin téren álló pénzintézetbe. A férfi kezében fegyver - vagy legalábbis egy fegyverutánzat - volt, azzal fenyegette az alkalmazottakat, pénzt követelt. Egyes hírek szerint körülbelül 2-2,5 millió forintot zsákmányolt. Lövés nem dördült és senki sem sérült meg.
Összevert és kirabolt egy embert három bakonyszombathelyi cigány fiatal kedden, hajnalban. A támadók lerángatták áldozatuk ruháját és felgyújtották.