A Budaörsi Rendőrkapitányságon indult eljárás közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy solymári férfi ellen.
A gyanúsított, miután elvette a sértett pénzét, a menekülő férfit hazáig követte és megöléssel fenyegette. A hajdúböszörményi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.
Vádat emelt az ügyészség egy középkorú férfival szemben, aki egy játékpisztolynak hitt fegyverrel agyonlőtte 8 éves kislányát, Miskolcon.
Vádat emelt a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség egy adóvégrehajtóként dolgozó kormánytisztviselő ellen, aki ismerősének anyagi előnyt szerezve, végrehajtási eljárással kapcsolatos, lényeges információkat árult el.
A ceglédi rendőrök vádemelést javasolnak egy 12 éves helyi fiú ellen, aki egy mozgáskorlátozott nőt akart kirabolni, Törtelen - tájékoztatott a nyomozó hatóság.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.
Vádat emeltek Olaszországban a tavaly januári, veronai busztragédia ügyében. Hat vádlottat nevezett meg a veronai államügyész, és nem szerepel köztük a busztársaság képviselője. A felelősség a vádirat alapján a sofőr és az autópálya üzemeltetői, a mérnökök és a tesztelő szakemberek között oszlik meg, és leginkább a biztonsági korlát hiányosságai okozhatták a tragédia súlyosságát.
Szombaton, kevéssel 15 óra előtt, a Hort és Csány közötti vasúti átjáróban egy tehervonat elé vetette magát egy asszony a négyéves unokájával. Mindketten életüket vesztették.
Két kormánytisztviselőt vádol korrupciós bűncselekményekkel a Fővárosi Főügyészség.
A siófoki rendőrök rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vettek egy budapesti férfit.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal az öt fővel szemben, akik egy idős asszonyt olyan súlyosan bántalmaztak otthonában, hogy az asszony belehalt sérüléseibe.
A Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 27 éves miskolci lakossal és 26 éves kiskunlacházi barátjával szemben.
Az érdi rendőrök tetten érték és elfogták azt a férfit, aki előbb csalás, majd zsarolás útján jutott nagyobb összeghez.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a három férfival szemben, akik kábítószert termesztettek egy felsőörsi ingatlanban.
A gödöllői rendőrök súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy dányi férfit.