A másodfokon zajló per tárgyalásán a vádlottak előzőleg felszólalhatnak az utolsó szó jogán a Fővárosi Ítélőtáblán.
A Nemzeti Nyomozó Iroda megszüntette a nyomozást a Brad Pitt Budapesten forgatott zombifilmjéhez az országba behozott fegyverek ügyében. A filmkelléknek szánt fegyvereket a Terrorelhárítási Központ komoly akció keretében foglalta le, de a rendőrség most kénytelen visszaadni őket.
Avas olivaolaj, ecetszagú bor, ehetetlen hal. A kontinens piacai sem mentesek az ilyen rossz minőségű áruktól. Egyszerre tíz ország nyomozói és szakhatóságai csaptak le a hamis és veszélyes élelmiszerek, valamint ruházati termékek forgalmazóira. A titkos akciót az Interpol és az Europol szervezte.
„Balhézni” ment húsz cigány szerdán a SOTE szülészeti klinikájára egy blogbejegyzés szerint. A SOTE egyik recepciósa azt mondta, két család verekedett össze, de gyorsan szétválasztották őket. Egy garázdát a mentő vitt el, a többieket a kiérkező rendőrök.
Újabb eset utal arra, hogy a Tescónál előre tudják, mikor indít ellenőrzéseket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) - írja a Magyar Nemzet. Az áruházlánc a lap birtokába jutott belső kör e-mailjéből kiderül: már azelőtt figyelmeztették a régiós vezetőket a szerdán esedékes vizsgálatra, hogy annak időpontját az NFH honlapján közzétette volna.
Egymás után végezték ki a Baunok házaspár tagjait - úgy tudjuk, erre utalt Herczku Szabolcs (36) beismerő vallomásában. A volt NB I-es labdarúgó nemrégiben megtört a börtönben, és beszélt a rendőröknek. Információink szerint az emberrablást elismerte, a gyilkosságokat nem.
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni lehet a gyorshajtókat, de a megoldás macerás. A fényképeket készítő traffipaxokat kényelmesebb használni, de könnyebb kikerülni is.
A vádirat szerint D. János (40) a 640 millió forintnyi valutát - eurót, amerikai és kanadai dollárt, fontot, svájci frankot, cseh koronát, román lejt, svéd koronát - alig egy óra alatt rejtette el, aztán indult is Thaiföldre.
Pornográf felvételek készítésére akart rávenni egy kalocsai kislányt egy 23 esztendős tázlári férfi. Tiltott pornográf felvétellel visszaélés miatt azóta előzetes letartóztatásba helyezte a kalocsai nyomozási bíró a férfit.
Nyolc év fegyházra ítélt a Kecskeméti Városi Bíróság hétfőn egy 36 éves szabadszállási férfit. A büntetőtanács bizonyítottnak találta, hogy Sz. Zoltán folyamatosan zaklatta és fenyegette volt élettársát, közös kislányukkal pedig fajtalankodott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) lezárta a Margit híd felújítása kapcsán 2009 decemberében indított nyomozást - értesült a Magyar Nemzet.
A Szolnoki Törvényszéken február 8-án hoznak ítéletet az egykori rendőr törzszászlós, F. István ügyében.
Az életmentő műtét ellenére meghalt az az 51 éves férfi, akit Sopronban szúrtak szíven.
Kiraboltak Pécsváradon egy családot péntek este - közölte a rendőrség. Az áldozatokat fegyverrel fenyegették, majd megkötözték és több százezer forintnyi értéket vittek el a lakásból.