A rendőrség olyan információ birtokába került, hogy egy püspökladányi házban az ott élők kábítószert termesztenek, ezért 2019. október 18-án a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársai - a helyi kollégáikkal közösen - kutatást végeztek az ingatlanban.
„Csicskáztatás” miatt öt év börtönre ítéltek egy ózdi rabszolgatartót. A férfit a sértett sanyargatásával elkövetett kényszermunka, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés és könnyű testi sértés miatt ítélte el az Ózdi Járásbíróság - közölte a Miskolci Törvényszék.
Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2018 nyarán arról, hogy az egyik hegyeshalmi éjszaki bárban bordélyház működik. A rendőrök nyomozást indítottak, majd adatgyűjtéseket és tanúkutatásokat végeztek. Ennek során megállapították, hogy a bejelentésben szereplő bárban valóban dolgoznak prostitúciós tevékenységet folytató lányok, akik 50 vagy 100 eurós összeg ellenében, szexuális szolgáltatást nyújtanak az oda betérő és ezt igénylő vendégek részére.
Előzetes letartóztatását kezdeményezte a miskolci ügyészség egy 16 éves lánynak, aki pénzért szexuális szolgáltatást ígért egy férfinak, majd inkább kifosztotta a kuncsaftját.
A jelek szerint Győr - immár független - polgármestere az ujjait sem hajlandó mozgatni azért, hogy a róla kialakult, meglehetősen kedvezőtlen képen valamelyest változtasson. A Privatkopo.hu négy egymást követő munkanapon küldött részére - a győri polgármesteri hivatal összes nyilvános e-mail címére - elektronikus levelet, amelyben egy, a városi beszédben évek óta jelen levő „pusmogás” megcáfolására kérte a városvezetőt. Borkai Zsolt azonban hallgat. A botrány kirobbanását követően közzétett videoüzenetében azt állította: bocsánatot kért a családjától a „botlásáért”. A „botlás” egyszeri megtévedést jelent.
Orbán Viktor 2006-ban, külföldi diplomaták előtt a következő kijelentést tette: „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok". És valóban: a kettő egyre többször nincs összhangban egymással…
Két férfi 2019. október 15-én, este, Budapest III. kerületében, a Tímár utcai rendőrségi épület előtt, a parkolóban megállt, majd rágyújtott egy marihuánás cigarettára, aminek a jellegzetes, szúrós szaga a rendőrségi épületbe is beszivárgott.
A Privatkopo.hu értesülése szerint választási csalás gyanúja miatt - a törvényes határidőn belül - fellebbezést nyújtott be a Baranya Megyei Választási Bizottsághoz az alsószentmártoni önkormányzati választás eredményével kapcsolatban dr. Tamás Gábor jegyző, a Helyi Választási Iroda (HVI) vezetője.
A rendőrök gyorsított eljárásban folytatták le a nyomozást a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható átányi férfi ellen.
A Fejér megyei nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy sárkeresztúri nővel szemben folytattak kétrendbeli, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága szexuális kényszerítés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Gyorsított eljárásban állította bíróság elé az ügyészség egy újpesti trafikrablás elkövetőjét, a férfit első fokon, nem jogerősen hat év fegyházbüntetésre ítélték.
A győri rendőrök három fiatalt fogtak el, akik gázspray-vel lefújtak, majd többször megrúgtak egy 19 éves férfit Győrszentivánon.