Előveheti az ügyészség azokat a szervezett bűnözéssel kapcsolatos aktákat, amelyekre korábban rálátásuk lehetett azoknak a rendőröknek, akik az évtized korrupcióbotrányában érintettek.
Amit tettél, minősíthetetlen. Az a baj, hogy fel sem fogod, milyen következményei lehetnek. Mivel a délután közepén történt, gondolom, nem dolgozó ember vagy, mert akkor a munkahelyeden lettél volna…
Bántalmazta az ellenőrt egy jegy nélkül utazó nő péntek délután az egyik budapesti buszjáraton. Az agresszív bliccelőt a rendőrség előállította.
Drogos banda bűnözését segíthette az egyenruhás. Előzetes letartóztatásban gondolkodhat tettein.
A Blikk írása szerint a meggyanúsított rendőrök egyike korábbi fővárosi vezetőkről tett említést, akik bensőséges kapcsolatban álltak az „éjszaka császárával", akinek szórakozóhelyein több fiatal politikus is törzsvendégnek számított. A lap névtelen informátora szerint azért kedvelték ezeket a helyeket, mert elengedhették magukat, nem futottak bele razziákba.
„Ez kevés" - suttogta sírástól remegő hangon néhai R. Ritának az édesanyja, miután a bíróság két év nyolc hónap fogházra ítélte a tavalyi West-Balkán-tragédia vádlottjait. Az asszony sokkos állapotba került, miután végighallgatta a verdikt indoklása közben, mi is történt Ritával. Az áldozatok szülei tenyerükbe temetett arccal ültek.
Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök szerdán egy ötvenéves törökbálinti nőt, aki a gyanú szerint több millió forintot csalt ki több embertől, különböző ürügyekkel - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
A 25 éves kőműves három éve drog hatása alatt fenyegetett meg egy szegedi boltost, hogy adja neki a bevételt.
Gyanúsítottként hallgat ki a jövő héten két rendőrt a Szaúd Mohamed al-Marzúkival június elején, Újszegeden bántalmazásával kapcsolatban az ügyészség; az egyesült arab emírségekbeli sakkvezető azt állítja, hogy június elején rendőrök verték meg a Tisza-parti városban - közölte Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
Két év, nyolc hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a West-Balkán nevű szórakozóhelyen másfél évvel ezelőtt történt, három halálos áldozatot követelő diszkótragédia négy vádlottját a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében.
A Szemem Fénye alapítvány által működtetett üzlet kirakatát éjszaka ismeretlenek betörték, és elvitték a persely tartalmát, valamint a hétvégi bevételt, csaknem 50 ezer forintot. A kár azonban ennél jóval több, az üvegezés költségével együtt csaknem 200 ezer forint. Az alapítvány munkatársai szerint ezt a beteg gyerekektől vették el. A rendőrség betöréses lopás miatt nyomoz.
Kilenc emberrel szemben indult kábítószerrel visszaélés miatt eljárás az elmúlt hétvégén, a Garancsi-tónál megtartott rendőrségi razzia után.
Iratokat és adattárolókat foglalt le a rendőrség szerdán a MÁV székházában - értesült az MTI Hírcentrum. A rendőrség a MÁV jogi ügyeivel kapcsolatban indított nyomozást.
Háromról öt évre emelte kedden a Szekszárdi Törvényszék jogerős ítéletében a dunaföldvári R. János büntetését, helyt adva az ügyészi indítványnak.
Hat rendőrrel szemben indul fegyelmi eljárás, mert megszegték a szabályokat és nem őrizték kellőképpen azt a visontai férfit, aki egy engedély nélkül tartott fegyverrel főbe lőtte magát, miközben a nyomozók házkutatást tartottak otthonában. Az eljárás szükségességét egy tényfeltáró vizsgálat állapította meg.