A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya és Felderítő Osztálya, együttműködve a Nagykátai, a Monori és a Váci Rendőrkapitányság munkatársaival, összehangolt akció keretében azonosította és elfogta azt a két férfit és női társukat, akik Nagykátán egy 88 éves nőtől csaltak ki másfél millió forintot az úgynevezett unokázós csalás módszerével.
Egy személy súlyosan, hatan pedig könnyebben sérültek meg, abban a bogácsi verekedésben, amelynek résztvevőit előállították a rendőrségre és gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Az FTC-Újpest labdarúgó-mérkőzés biztosításában részt vevő rendőri egységek 2019. május 4-én, 17 óra 10 perckor észlelték, hogy a Mester utca és a Haller utca kereszteződésében a meccsre tartó szurkolók közül többen összeverekedtek.
A Paksi Rendőrkapitányság Nagydorogi Rendőrőrsén befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 31 éves kajdacsi férfival szemben indítottak szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A Békés megyei rendőrök Budapesten elfogtak két nőt és egy férfit, akik a gyanú szerint idős nőket fosztottak ki, elvették a megtakarított pénzüket.
A Privatkopo.hu értesülése szerint úgynevezett reintegrációs őrizetben, otthonában „kempingezik” az a Rényi-Vámos Krisztina, akit 2017. május közepén, jogerősen - bűnszövetségben elkövetett korrupciós bűncselekmények elkövetése miatt - 5 év szabadságvesztésre ítélt a Fővárosi Ítélőtábla. A nő a súlyos bűncselekményeket a Budapest Airport Zrt. jogi igazgatójaként követte el.
A rendőrök Celldömölk külterületén elfogták azt a 20 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint mellkason szúrta édesanyját és súlyosan megsebesítette testvérét, Káldon.
A Privatkopo.hu értesülése szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói 2018. február 19-én illegális cigarettagyárat számoltak fel, Győrben. Az ügynek jelenleg két gyanúsítottja van. A bűnügyi portál megkereste H. Imrét, aki a bűncselekmény elsőszámú gyanúsítottjaként 6 hónapot töltött letartóztatásban, több mint 8 hónapja pedig bűnügyi felügyelet (korábban házi őrizet) alatt áll.
A 48 éves férfi szállodákban tartott terepszemlét, mint személyi testőr, azonban mindig fizetés nélkül távozott. A hajdúszoboszlói rendőrök elfogták.
Egy férfi megütött és kirabolt egy buszmegállóban várakozó utast Budapest XV. kerületében. A rendőrök gyorsan elkapták.
A pécsi rendőrök három órán belül elfogták azt a 15 éves fiút és 18 éves társát, akik ki akartak rabolni egy férfit az utcán.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a sólyi emberölés miatt indított eljárást, amelyet egy 16 éves fiúval, Kalányos Dániellel szemben folytatott.
Több pomázi fórumon is terjednek olyan figyelmeztetések, hogy autóban ülő férfiak gyerekeket próbálnak meg leszólítani a pomázi HÉV-állomásnál. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az Index kérdésére azt közölte: valóban kaptak bejelentést egy ilyen esetről, de a leszólított gyerek továbbment, és nem történt semmi. Azóta folyamatosan ellenőrzik a környéket.
A rendőrök őrizetbe vették azt a két fiatalt, akik egy pécsi parkban megfenyegették ismerősüket, majd elvették a telefonját.