A szlovák alvilágban Turek néven ismert Haris Sándort adta ki a magyar rendőrség Jozef Rohácért cserébe.
Nem sajnálja a pénzt a kabinet, ha luxusautók vagy éppen kormányzati telefonok beszerzéséről van szó. A Blikk értesülései szerint a héten több Audi Q7 típusú luxusautót is kapott a Terrorelhárítási Központ (TEK) a „veszélyes bűnözők elleni harchoz".
Az alábbi hivatalos, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének átiratából is kitűnik, hogyan is néz ki a „két hét alatt rendet teszünk a közbiztonság területén” kormányzati kijelentés. Ez nem csak számunkra, rendőrök számára, hanem a lakosság számára is egy figyelmeztető jel, mire is számítsanak az elkövetkezendő időben.
A helyszínen elfogták azt a három férfit, akik szerdán Rimóc határában baltával akarták feldarabolni a dögkút tetejét, hogy a MÉH-be vihessék.
Megegyezik Jozef Rohác DNS-ével az a genetikai minta, amelyet az 1998-ban, a Fenyő János médiavállalkozó ellen elkövetett merénylet helyszínéhez közel megtalált, a tettes által eldobott sapkában azonosítottak a szakértők - értesült az RTL Klub. A csatorna szerint az ominózus minta abból a hajszálból származik, amelyet a sapkában találtak a merénylet után a helyszínelők. Az RTL Klub szerint ebből az következik, hogy személyesen Rohác lehetett Fenyő gyilkosa.
Tíz hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a II.-III. kerületi bíróság szerdán, nem jogerősen Éliás Ádámot, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének elnökét, mert 2009 júliusában a nagy nyilvánosság előtt is közzétett ultimátumot intézett a magyarországi bankszférához.
Egy cseh közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek csaknem nyolcvan százaléka a cigányokat együttélésre alkalmatlannak tartotta, míg negyven százaléka kitelepítené az országból őket.
A bíróság elrendelte annak a hat férfinak az előzetes letartóztatását, akiket a napokban fogtak el a rendőrök Visonta külterületén, amint egy reléállomást próbáltak feltörni.
Két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Stohl András színész-műsorvezetőt az általa okozott közlekedési baleset miatt indított büntetőperben csütörtökön első fokon a Budakörnyéki Bíróság.
Duránda - ez az a cigánytelep, ahol olyan mocsok és fertő van, amivel még soha nem találkoztunk. Pedig csak néhány utcányira van Gyöngyös belvárosától.
A szemérem elleni erőszak vádja alól felmentette, szerzői jogok megsértése miatt bűnösnek mondta ki Bosnyák Mihály rajztanárt szerdán hozott elsőfokú ítéletében a Mohácsi Városi Bíróság.
Természetkárosítás és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a rendőrség Csipak Péter ingatlanvállalkozó házépítése kapcsán. A rendőrség tájékoztatása szerint az ügyben jelenleg tart az adatok beszerzése.
Bencze József a szocialisták kormányzása idején rendőrfőkapitányként leszerepelt, a fülkeforradalmi kormány mégis úgy gondolta, hogy a „kemény elszámoltatás” keretében macedón nagyköveti pozícióval ajándékozza meg.
Felszámolási eljárást kezdeményezett az Orangeways busztársaság ellen a Prexton Kft. A társaság többszöri felszólítás után sem utalta át ugyanis a debreceni Főnix Csarnokban tavaly rendezett kézilabdagála szponzori díját.