Szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán P. Gyula Vilmos 40 éves taksonyi lakos ellen.
A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik még szeptemberben raboltak ki egy aranykereskedéssel foglalkozó céget.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást F. Csaba 40 éves miskolci lakossal szemben.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki egy fiatalkorú társával együtt megtámadta, majd kifosztotta egyik közös ismerősüket Albertirsán, egy vélt sérelem miatt.
Elfogták a rendőrök azt a cigány férfit, aki diákjai szeme láttára fenyegette és szidalmazta, később pedig meg is támadta saját fia egyik tanárnőjét, Kondoroson.
Testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya I. András 32 éves budapesti lakos ellen.
Nem szándékosan dobta hátba egy késsel feleségét - védekezett a gyanúsított.
Tovább növeli a rendőrség a belügyminiszter utasítása nyomán a január óta bevezetett ,,B" készenléti fokozat biztonsági intézkedéseit, így fokozott rendőri jelenlét lesz a nagyobb pályaudvarokon, illetve a határellenőrzések is szigorodnak.
Egy fiatalember 60 éves, mozgásában korlátozott édesanyját kísérte át egy győri útkereszteződésben, amit egy türelmetlen autós nem tudott megemészteni.
A rendőrök elfogták azt a két fiút, akik Pesterzsébeten és Csepelen raboltak a tömegközlekedési eszközökön.
Egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt az autóst, aki egy másik járművel versenyezve halálos balesetet okozott Debrecenben.
Szétlopják a faluban az üresen álló házakat - hívta fel a figyelmet a problémára egy zagyvarékasi lakos, aki nemegyszer szemtanúja volt már, amint eszközök, ajtók, padlódeszkák, sőt téglák, tetőcserepek „vándoroltak” ki a nem lakott portákról.
Röszkén lépett be az országba az a szerb férfi, akinek autójából lőszerek és lőfegyverek kerültek elő.
Huszonkét év fegyházbüntetésre ítélte a kaposvári dohánybolti eladó megölésével vádolt férfit, csütörtökön, nem jogerősen a Kaposvári Törvényszék.