Kedden, éjszaka a Münchenbe tartó szerelvényről összesen 183 főt szállítottak le - több mint a harmaduk gyerek. Ezzel megismétlődött az a hétfői dráma, akkor mintegy 300 illegális bevándorlót tartóztattak fel a rendőrök. A kedden elfogottak legalább együttműködtek a hatóságokkal. Sokan a Vámosszabadin található menekülttáborból szöktek meg.
Mint megírtuk, múlt hét szerdán a bíróság első fokon felmentette Kiss Józsefet az összes ellene felhozott - lopás, rongálás és súlyos testi sértés kísérlete - vádpont alól. Az ítélet ellen az ügyész most fellebbezést nyújtott be, ugyanakkor a volt férj feljelentést tett Demcsák Zsuzsa ellen, annak a bizonyos órának az ügyében, amit a vád szerint „ellopott”.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a tatabányai lövöldözőt. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kedden közölte, a férfi - akit több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítanak - beismerő vallomást tett.
Mosógépalkatrészekbe rejtve 800 gramm kokaint találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy csomagban a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren, két külföldi állampolgárt a rendőrök őrizetbe vettek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték kedden, a Fővárosi Törvényszéken azt a boncmestert, aki a vád szerint megölt két embert, majd feldarabolta áldozatait. A vádlott tagadta bűnösségét, szerinte az eljárás mögött egy nyomozó áll, aki így akar bosszút állni azért, mert őt egy korábbi, ugyancsak gyilkossági ügyben felmentették, és még kártalanítást is kapott az előzetesben töltött évekért.
Autós üldözés bontakozott ki vasárnap, késő délután, Kecskeméten. A közlekedők az Izsáki úton egy eszeveszett tempóban száguldozó BMW-re lettek figyelmesek. Úgy tudni, többen telefonáltak a rendőrségnek, de addigra már egy járőrautó üldözőbe vette a kocsit, amelynek sofőrje a „díszkíséretét látva" még inkább rákapcsolt.
Cs. Zakariás úgy határozott, hogy kábítószer kereskedésből fogja előteremteni a napi betevőre valót. Ez azonban nem bizonyult sikeres ötletnek. A rendőrség ugyanis bilinccsel honorálta kreativitását.
A Budapest felől érkező vonaton feltételezhetően ennyi határsértő utazott hétfő délelőtt, a papírjaikat most ellenőrzik.
2015. január 3-án, délután magas szén-monoxid-koncentráció miatt kellett kiüríteni a Pesterzsébeti Jégcsarnokot. Az eset miatt több mint harminc ember került kórházba enyhén vagy közepesen súlyos szén-monoxid mérgezés gyanújával, többségük 13-14 éves gyermek volt, ugyanis azon napon rendezték az MTK-KMH Budapest U 14-es jégkorong-mérkőzést. A sportkomplexum a Pesterzsébeti Önkormányzat tulajdonában áll, de az ESMTK egyesület üzemelteti. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt nyomoz. A Privát Kopó megkísérli rekonstruálni a történteket.
Elfogtak egy fővárosi taxist a rendőrök Hegyeshalomnál, aki külföldre szállított volna négy koszovói állampolgárt - közölte a rendőrség. A 47 éves gépkocsivezető 700 euró ellenében négy koszovói Münchenbe csempészéséhez nyújtott segítséget.
Engelsz Krisztián három embert lőtt meg Tatabánya határában, szombaton, este. A gyanúsított és a sértettek ismerték egymást, együtt érkeztek személygépkocsival, Győrből.
W. Károly (37) éveken át fajtalankodott kiskorú lányaival, a visszataszító aktusokba pedig fia, az akkor 7 éves Rajmund is bekapcsolódott: a kisfiú a nála évekkel fiatalabb húgait molesztálta rendszeresen. Amikor a nyomozók már azt hitték, nem lehet tovább tetézni a vérfertőző apa és fia bűneit, újabb gyomorforgató részletekkel kellett szembesülniük.
Cegléden, a Szekér utcába költözött egy problémás cigány család, amely rövid időn belül komoly „népszerűségre” tett szert a környék lakossága körében. A házuk udvara már most maga a fertő, megkezdődtek a lopkodások, és - szokás szerint - már fenyegetőznek is. A Ceglédi Panoráma által megosztott olvasói levelet a Privát Kopó is közzéteszi. Íme, egy szokványos történet, amely sokak számára ismerős lehet…
Életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítja a Hajdúnánási Rendőrkapitányság azt a három helyi (18, 19 és 24 éves) lakost, akik tavaly augusztus 8-án, egy kocsma teraszán támadtak rá gyanútlan áldozatukra. Egyikük leült a 60 éves sértett mellé, majd váratlanul ütni kezdte - két társa ezalatt lefogta az idős férfit.
Emberöléssel vádol az ügyészség egy 23 éves fiatalt, aki Heves megyében, az utcán összeverte ismerősét, majd hagyta meghalni. Volt, aki végignézte a bántalmazást, de nem tett semmit. Ő segítségnyújtás elmulasztása miatt állhat bíróság elé hamarosan.