Külföldön elkövetett csalásból származó 927 ezer eurót utaltak magyar bankszámlaszámra 2020. november 30-án. A Budapesti Rendőr-főkapitányságot az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon keresztül, jogsegély keretében a brit hatóságok keresték meg.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Bűnüldözési Osztálya látókörébe került néhány hónapja három Pest megyei férfi. A nyomozás adatai szerint ugyanis a trió rendszeresen árult kábítószert. A nyomozók többlépcsős akciót szerveztek a három díler, valamint vásárlóik elfogására.
A Pásztói Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a három gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint szexuális szolgáltatások nyújtására szervezték több sértett prostitúciós tevékenységét Pásztón.
A Bajai Járási Ügyészség hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolás bűntette miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki magát rendőrnek kiadva 2020 októberében, Baján egy utcán kolduló férfit büntetés címén többször is pénz átadására vette rá azzal fenyegetéssel, hogy ellenkező esetben megbilincseli és a szekszárdi börtönbe viteti.
A Fővárosi Törvényszék elrendelte a Dózsa György úti két halálos áldozatot követelő baleset ügyében első fokon, nem jogerősen 4 év szabadságvesztésre ítélt Molnár Richárd bűnügyi felügyeletét: a vádlott Budapest és Pest megye közigazgatási határát csak engedéllyel hagyhatja el.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) rendőrei 2020. október 23-án megtalálták egy 11 éve eltűnt férfi földi maradványait. A rendőrség a kezdetektől gyanította, hogy nem csupán egy eltűnésről van szó, a férfi nem saját elhatározásából tartózkodhat ismeretlen helyen, hanem bűncselekmény áldozatává válhatott.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya feljelentések alapján folytat nyomozást információs rendszer vagy adat megsértése bűntettének gyanúja miatt.
A nyomozók őrizetbe vették a jászkiséri férfit és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a Szegeden lakó testvérpárral és társaival szemben, akik több mint egy éven át terjesztették a kábítószert Szegeden, valamint Hódmezővásárhelyen.
A helyi biztonsági őr próbált felébreszteni 2020. december 14-én, kora este egy, a monori vasútállomás várótermének padján szundikáló hívatlan látogatót. Az alvó férfi nem díjazta, hogy ébresztik álmából, az őr kérésére bántalmazással reagált.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást N. Krisztián 40 éves, B-né B. Emese 34 éves, B. A. János 36 éves és Cs. Nikoletta 35 éves pásztói lakosok ellen, valamint kerítés bűntett megalapozott gyanúja miatt J-né B. Éva 46 éves pásztói, K. Lászlóné 29 éves salgótarjáni, valamint a 25 éves K. Nikoletta ellen.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két 14 éves salgótarjáni lakos ellen.
A kiskunhalasi nyomozók a gyanúsítottól új pszichoaktív anyagot, és az adagoláshoz, csomagoláshoz használt eszközöket foglaltak le.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kifosztás bűntett és kifosztás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást két helyi lakossal szemben.
A 47 éves zsarolót a pénz egy részének átvételekor érték tetten a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési egységének munkatársai.