Lebukott két vadkendertermesztő egy helyi vállalkozás jövedéki ellenőrzése során Baján - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Annak a lőegyletnek a tagja volt a soproni kettős gyilkosság három gyanúsítottja, amelynek elnökét is lelőtték.
Szabadlábra helyezte a bíróság Kovács Balázst. A REAC fogadási ügyekben meggyanúsított labdarúgója részletes beismerő vallomást tett, és a hatóságok nem tartották szükségesnek a további fogva tartását.
Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a dévaványai férfit, aki többször is megpróbálta megerőszakolni nevelt lányát, bántalmazta élettársát, és kisfia megölésével is fenyegetőzött.
Újrakezdi a nyomozást egy 12 évvel ezelőtt történt gyilkossági ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Az akkor 15 éves Csonka Katalin meggyilkolásáról ugyanis új információkhoz jutottak: most került elő - Olaszországban - egy körözött férfi, aki 2000-ben a gyilkosság helyszíne, egy újpalotai kiserdő környékén élt hajléktalanként. Egymillió forintos nyomravezetői díjat kap az, aki segít az NNI-nek.
Egy doboz cigarettát raboltak el egy férfitől Mezőkeresztesen, a 45 éves helybeli nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, támadóit elfogták, egyiküket a bíróság előzetes letartóztatásba vette - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Súlyosan megsérült az a férfi, akit két bandita támadott meg Hetényegyházán. A támadókat a rendőrök elfogták.
A biztonsági őrök eljárását akarta tesztelni egy idős pécsi nő, amikor két ceruzaelemet lopott a boltból. Figyelmeztetéssel megúszta az esetet, de ma már máshogy hívná fel a figyelmet az éhező gyerekekre.
Ismeretlen eredetű tablettákra és porra bukkantak a nyomozók a csütörtökön otthonában holtan talált tapolcai középkorú pár holttestének közelében. Az anyagokat igazságügyi vegyész szakértő vizsgálja - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Egy folyamatban lévő büntetőeljárás miatt Pintér Sándor belügyminiszter felmentette vezetői megbízatásából Dömény Sándor büntetés-végrehajtási tábornokot. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának helyettesét szerdán gyanúsítottként hallgatták ki.
Kirabolta saját nagyanyját egy 14 éves cigánylány Nyíregyházán. A földre lökött asszonytól megszerzett pénzzel a fiatal elmenekült, a rendőrök keresik.
Hivatalos eljárásban történt bántalmazás, testi sértés és hivatali visszaélés miatt jogerősen 1 év 10 hónap, illetve 1 év 8 hónap börtönre ítélt csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla egy rendőr törzszászlóst és egy rendőr törzsőrmestert. Mindketten a Kecskeméti Rendőrkapitányságon teljesítettek szolgálatot.
A Kecskeméti Törvényszéken tárgyalják annak a két készenléti rendőrnek az ügyét, akik a vádirat szerint összevertek és megrugdostak két igazoltatás alá vont férfit a kelebiai vasútállomáson.
Ismét hallatott magáról az a berettyóújfalui nő, aki a vád szerint brutális kegyetlenséggel megölte férjét: most azt állítja, Gyulán egy börtönőrrel létesített nemi kapcsolatot.