Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B. Márk 19 éves gödöllői lakos ellen.
A rendőrség gyanúja szerint egy nő 25 millió forintért elárulta volna az elkövető kilétét, ám kiderült, hogy blöffölt. A nő tagad, szerinte „valaki” a nevében küldött e-mailt a miniszterelnökségre. Jelentős kárt okozó csalás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás ellene.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást J. István 27 éves madarasi lakos és kilenc társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság által elrendelt, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda által lefolytatott nyomozás adatai szerint a magyar állampolgárokból álló tízfős embercsempész csoport 2013 novembere és 2014 októbere között bűnszervezet keretében irányította és szervezte meg főként szír illegális migránsok - közel 500 fő - Ausztriába történő utaztatását.
Debrecenben egy férfi több járókelő előtt a nemi szervét mutogatta és önkielégítést végzett, majd felült egy kerékpárra és távozott a helyszínről.
Négy drogdílert fogtak el a Hajdú-Bihar megyei rendőrök egy összehangolt akció keretében Debrecenben, Derecskén, Hajdúsámsonban és Tatabányán, a gyanúsítottaknál több mint másfél kilónyi kábítószert foglaltak le.
Gyorsított eljárásban, jogerősen 1 év 10 hónap végrehajtandó börtönbüntetést kapott kedden az a 24 éves férfi, aki egy hónapja egy budapesti bevásárlóközpont mosdójában mutogatta magát szeméremsértő módon egy 7 éves kisfiúnak - közölte a fővárosi főügyész.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint januárban megölte feleségét közös, debreceni lakásukban, majd megpróbálta magukra gyújtani a házat.
Garázdaság vétség és testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya O. Ádám 23 éves vecsési lakos ellen.
A Központi Nyomozó Főügyészség új, a korábbinál sokkal jobb minőségű felvételt tett közzé a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjéről.
A 48 éves nyírbátori férfi megszúrta a biztonsági őrt, amikor az lopáson érte és megpróbálta megakadályozni, hogy elmeneküljön - tájékoztatott a rendőrség.
A Mátészalkai Rendőrkapitányság rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 14 éves nagydobosi lakos ellen.
Egy ukrán állampolgárokból álló társaság és az egyik erzsébetvárosi szórakozóhely biztonsági őrei keveredtek egymással - tettlegességig fajuló - szóváltásba.
Letöltendő fogházbüntetést kapott gyorsított eljárásban az a fodrászként dolgozó férfi, aki egy 15 éves fiút molesztált néhány napja, Budapesten.
Jogerősen négy évnyi, végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, akit akkor értek tetten, amikor a fővárosban kifosztott egy nőt egy villamoson - közölte a Fővárosi Főügyészség.
A Pécsi Ítélőtábla kedden - jogerősen - nyolc, illetve öt év fegyházbüntetésre ítélt egy férfit és egy nőt az asszony 13 éves lányának sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt. A bíróság a vádlottakat a szexuális erőszak mellett folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében, a nőt továbbá kiskorú veszélyeztetésében is bűnösnek mondta ki.