Közel egy évvel az új polgármester beiktatása után sem nagyon tudnak semmit a balatonszárszóiak Balatonszárszó dolgairól. Merthogy Fekete János polgármester tavaly őszi megválasztása óta közmeghallgatást nem tartott, a testületi ülésekről pedig már - amióta ő van hivatalban - nem adnak közvetítést. Mintha menekülne a közvetlen beszélgetések, a választók kérdései elől.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon 2020. január 9-én, kora délután bűnügyi őrizetbe vettek egy 25 éves bajai lakost. A férfi a gyanú szerint előző nap bántalmazta nagymamáját, aki ennek következtében elhalálozott.
Egy nő tett bejelentést 2020. szeptember 25-én, 11 óra 30 perckor arról, hogy családi házából ismeretlen személy eltulajdonította a mobiltelefonját.
A Pest megyei felderítők biztosra mentek: 2020. szeptember 23-án, délután megvárták a megfelelő alkalmat, majd - miután a célszemély „kiszolgálta” erdőkertesi ügyfelét - lecsaptak a drogdílerre.
Letartóztatta a Miskolci Törvényszék azt a 25 éves ózdi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte apját. A gyanú szerint a férfi szeptember közepén, ózdi közös otthonukban az apját egy kalapáccsal bántalmazta, és abba az apa belehalt. A bűnügyi hatóság az egyik szomszédtól szerzett tudomást a történtekről.
Dombrádon, az egyik rokonánál bújt el a 23 éves L. Cs., miután 2020. június 5-én olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt sérüléseibe. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya elfogatóparancs alapján kereste a dombrádi férfit.
A gyanúsítottak azt használták ki, hogy a sértett elaludt egy padon, Debrecenben. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
A három pacsai elkövető, köztük egy fiatalkorú fiú, 2019 májusában, előre kitervelt módon, hamis szexuális ígéretre hivatkozva, erőszakkal követelt pénzt a Bocföldén élő egyedülálló férfitól.
Augusztus végén aláírásgyűjtést kezdeményezett az Összefogás a Balatonért Egyesület a csopaki Kerekedi-öböl „megmentése” érdekében. A település polgármesterének, Ambrus Tibornak címzett petícióval a szervezők egy tervezett turisztikai beruházást próbálnak megakadályozni. Nem ez az első ilyen akciójuk.
Életveszélyt okozó testi sértés kísérlet bűntett elkövetése miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 19 éves férfi ellen.
A miskolci rendőrök őrizetbe vettek egy 16 éves lányt - a megalapozott gyanú szerint erőszakkal és fenyegetéssel akarta elvenni egy 10 éves kislány mobiltelefonját egy lépcsőházi liftben.
A Monori Rendőrkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei ébresztették azt a 46 éves pilisi férfit, aki szomszédainak szánt fenyegető szavait fegyverrel nyomatékosította, miután rokonságával ellátta volt veje baját.
Az Orosházi Járási Ügyészség folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt kezdeményezte egy 37 éves büntetlen előéletű orosházi nő letartóztatását, aki azzal fenyegette meg ismerősét, hogy elvágja a torkát, ha nem ad neki pénzt.
Egy nő ordibálva kért számon egy férfit az egyik pécsi téren, amiért azt terjesztette, hogy pénzért szexuális kapcsolatot létesített vele. A szidalmazást aztán gyorsan tettek követték: a nő a férfit a dzsekijénél fogva lenyomta a földre, ott többször megütötte, majd a sértettről elvette a kabátját, a bántalmazást pedig tovább folytatta.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói közel egymillió forintnyi pénzt és 200 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le az akció során.