A rendőrök befejezték a nyomozást annak az 56 éves férfinak az ügyében, aki - előzetes szóváltást követően - bántalmazta élettársát, Bicskén.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Sajóbábonyban meg akart erőszakolni egy lányt.
Elfogták a rendőrök azt a fiatal férfit, aki először zaklatta, majd megtámadta és kirabolta egy utastársát egy, Szolnok-Újszász között közlekedő személyvonaton.
Vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly februárban kifigyelt, követni kezdett, majd egy alkalmas helyen fellökött és kirabolt egy idős nőt, Győrben.
Néhány napon belül több bűncselekmény miatt felel a bíróságon az a 32 éves férfi, aki Heves megyében megszökött a házi őrizetből. A szökevény ráadásul saját magát buktatta le.
A Privatkopo.hu értesülése szerint az illetékes bíróság - 30 napra - házi őrizetbe helyezte a 100 millió forintos zsarolással gyanúsított I. Fülöpöt. A nyomozóhatóság szerint a pécsi férfi egy budapesti üzletemberre gyakorolt pressziót azzal, hogy amennyiben nem fizet, olyan dokumentumok kerülhetnek a rendőrséghez és a médiához, amelyek rá és három közismert személyre nézve kompromittálók lehetnek.
Súlyos bántalmazásokat helyezett kilátásba adósainak egy ózdi férfi, akit a rendőrök elfogtak és gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vettek.
A gyanúsítottak a röszkei tranzitzónában nyújtottak be menedékkérelmet, amelyet a hatóságok elutasítottak. A terrorizmus finanszírozásának bűntette miatt indult eljárást - mivel a feltételezett elkövetők nem magyar állampolgárok, valamint a bűncselekmény nem Magyarország területén történt - a legfőbb ügyész rendelte el.
A Privatkopo.hu munkatársai - magánnyomozók bevonásával - több hónapig gyűjtötték az adatokat, információkat a budapesti szexipar működéséről. A témáról hamarosan tényfeltáró cikksorozatot indít a bűnügyi portál.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, aki bombarobbantással fenyegette meg a tiszaalpári sporttelepet.
Egy férfi tett bejelentést 2018. március 5-én, reggel a rendőrségen, hogy néhány órával előtte, a belvárosban valószínűleg leütötték. Hogy mi történhetett vele, arra nem emlékszik, de eltűnt a pénztárcája, a benne lévő több mint 900 ezer forinttal együtt.
Vádemelést javasol a rendőrség két férfi és négy nő ellen, akik hat megyében pénzt és ékszereket loptak jellemzően idős emberektől. Közülük egy nő lopás mellett rablással, valamint egy férfi kifosztással is gyanúsítható.
A 61 éves komorói férfi eltűnését az egyik hozzátartozója március 1-jén jelentette be a rendőrségen. A férfi holttestét kedden találták meg a rendőrök a lakóházához tartozó nyári konyha pincéjében - tájékoztatott a rendőrség.
A hatvanéves férfi különös kegyetlenséggel ölte meg nyolcvanéves anyját, 2017 júliusában - közölte a vádhatóság. Életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség.
A Tiszavasvári Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást T. Alex 20 éves tiszavasvári lakos ellen.