Február 22. a „Bűncselekmények áldozatainak” napja, amelyet Európa számos országában megtartanak. 1990-ben ezen a napon tette közzé az Európai Tanács a bűncselekmények áldozatainak chartáját.
Garázdaság miatt emelt vádat a csányi focicsapat több tagjával szemben a Hatvani Járási Ügyészség. A Csány-Ecséd mérkőzés utolsó perceiben a vesztésre álló hazai csapat játékosai rátámadtak a bíróra, leköpték és összerugdosták.
Ígéretével ellentétben mégsem zeneszóra és táncolva, hanem a legnagyobb titokban vonult be a börtönbe a gazdasági bűncselekmények miatt tavaly márciusban egy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egykori vezetője.
Bejelentés érkezett a Hevesi Rendőrkapitányságra, miszerint 2014. február 19-én, 1 óra és 1 óra 40 perc közötti időben ismeretlen tettesek betörtek egy 87 éves idős férfi és egy 99 éves idős asszony otthonába.
Egy 15 éves fiú és 13 éves társa hétfő délután egy 18 éves fiataltól el akarta venni a kabátját. A sértett ugyan elfutott, de az útonállók utolérték, földre lökték, és erőszakkal elvették a ruhát.
Folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel vádol az ügyészség három egykori debreceni börtönőrt, a vád szerint mind a hárman ugyanannak a nőnek, a férje brutális meggyilkolásáért jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Sápi Andreának udvaroltak.
A lakosság segítségét kérve keresi a rendőrség azokat az egyelőre ismeretlen tetteseket, akik több bankautomatából is bankkártya-adatokat és hozzájuk tartozó PIN-kódokat szereztek meg Újpesten.
Eldugott, sötét szertárakban, öltözők fürdőszobáiban rontotta meg kis tanítványait Budapesten egy aberrált „nevelő”, legalábbis az illetékes kerületi ügyészség megalapozott gyanúja szerint. Kezdeményezték a „férfi” előzetes letartóztatását.
Hét embert vittek kórházba vasárnap reggel Gyálról, miután két csoport összeverekedett a helyi piacon - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2013 októberében visszavont 10,3 milliárd forint uniós pályázati támogatást az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), miután a megbízott cégek 9-10 hónapja késtek a szélessávú internetes hálózati fejlesztések megkezdésével. A nyertesek listája a sajtóban már februárban gyanút keltett, amikor a privatkopo.hu megírta, mind az öt céget ugyanazon a napon és ugyanott alapították, és tulajdonosaik között meglehetősen nagy az átfedés. 2 milliárd 120 milliót azért kifizet az állam...
Kábítószerre kellett a pénz annak az 1990-es születésű nőnek, aki tavaly tavasszal végigjárta a tolnai megyeszékhely óvodáit és iskoláit, hogy némi pénzt szedjen össze.
A fiatalkorú lány és tizenkilenc éves társa élelmiszereket és kozmetikai cikkeket lopott egy kaposvári áruházból - babakocsiban.
Holtan találta a szüleit egy férfi egy XV. kerületi társasházban, péntek este. A BRFK nyomozást indított az ügyben.
A rendőrségre 2014. február 13-án egy édesanya tett bejelentést, hogy 13 éves fiát előző nap Érpatakon kirabolták.
A rendőrök állították elő Oszter Sándor színészt kedden délután, miután autójával nekiment az egyik budai bevásárlóközpont épületének, majd annak garázsában is egy oszlopnak.