Költségvetési csalás és számvitel rendjének megsértése miatt elfogatóparancs van érvényben egy 45 éves balatonszepezdi férfi ellen, és azért is körözés alatt állt, mert nem végezte el a rá kiszabott közérdekű munkát. Az európai elfogatóparanccsal is körözött férfi közel 9 éve bujkált a hatóságok elől.
A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyagot árult Nyíradonyban.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 32 éves bárnai lakos ellen.
A kiskőrösi rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható soltvadkerti férfit.
Négytagú, fiatalkorúakból álló banda támadt egy férfira szombaton, este, Oroszlányban. Az utcán bántalmazták, majd elvették tőle a zsebéből kiesett mobiltelefonját, az irataival, bankkártyájával és bluetooth hangszórójával együtt.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy zichyújfalui férfi ellen.
A nyomozás adatai alapján 2020. június 7-én, 15 óra 20 perc körül, Som belterületén egy helyi férfi korábbi sérelmei miatt rátámadt haragosára, arcon ütötte és gáz- és riasztófegyvert nyomott a hasához. A támadó ezután elhajtott a helyszínről, a pisztolyt a kocsiban ülő barátja később a saját kertjében elrejtette.
A Pécsi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat anya és lánya ellen, akik egy idős sértett pénzét vették el.
Vasárnap elfogta a rendőrség annak 24 éves dombrádi nőnek a (volt) barátját, akit különös kegyetlenséggel öltek meg. A nő holttestére lemeztelenítve, kivéreztetve, összetört fejjel találtak rá a családi ház kertjében.
Óriási kokainszállítmányt fogott el a holland rendőrség, valamivel több, mint 2000 kilogrammot - jelentette be a holland ügyészség, vasárnap.
Elfogatóparancs miatt állítottak elő egy férfit Budapest XIII. kerületében, amikor egy nyomozó felismerte a ruháját egy korábbi betörés kapcsán.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. június 5-én, késő délután érkezett bejelentés arról, hogy egy 24 éves nőt dombrádi otthonában holtan találtak. Az elsődleges adatok szerint a nő halálát idegenkezűség okozta.
Fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság - egyelőre ismeretlen elkövetővel szemben.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség emberölés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a 30 éves győri férfival szemben.
A Nyírbátori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást Cs. M. 46 éves, B. Z. 51 éves és egy 14 éves nyírbátori lakos ellen.