Halált okozó testi sértés bűntette miatt vádemelést javasol a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság egy 43 éves férfi ellen.
Egy dunaújvárosi lakásban találták meg a rendőrök annak az 58 éves férfinak a holttestét, aki a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.
Lakásán támadtak rá egy idős nőre Sajóbábonyban. A rendőrök öt órán belül azonosították, majd elfogták a későbbi gyanúsítottat.
A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogta el a 20 éves tettest. A Hajdú-Bihar megyei nyomozók őrizetbe vették M. Dávidot, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolt egy hajdúszoboszlói élelmiszerboltot.
Egy gyalogos szabálytalanul ment át az úton, majd miután a sofőr megkérdezte, mi történt, dulakodás támadt. A férfit kórházba szállították, a busz ablakát kővel verték be.
Az ötfős szolnoki rablóbanda „fejének” bűnlajstroma hosszan kígyózik: gyermekprostitúció, prostitúció, fegyveresen elkövetett emberrablás, fegyveres rablás és zsarolás van a számláján. Ámokfutásainak helyszínei Békésszentandrás, Szarvas és Szolnok.
Távollétükben 1 év 8 hónap - 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a hat vádlottat, akik még 2014 augusztusában rátámadtak a fegyveres őrökre a Debreceni Menekülttáborban. A vádlottakat a bíróság felbujtóként vagy társtettesként elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, valamint garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, a szabadságvesztés végrehajtását pedig minden vádlott esetében 3 év próbaidőre felfüggesztette.
Mintegy harminc darab arany- és ezüstérmét, valamint másfél millió forintot loptak el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kommunikációs és protokoll főosztályán található páncélszekrényből - értesült a Privát Kopó. A bűncselekményt idén márciusban fedezték fel a bank biztonsági emberei. A bűnügyi portál információja szerint a pénzintézet vezetése nem tett büntetőfeljelentést az ügyben.
A három férfi Hollandiában dolgoztatta a nőket, és elvette a pénzüket. Kalmár Zsolt, a főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: európai elfogatóparancs alapján, a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének segítségével fogták el Salgótarjánban az 52, a 37 és a 29 éves helybeli férfit, és átadási őrizetbe vették őket.
Életveszélyes koponyasérüléssel vittek kórházba egy férfit Tiszabezdédről 2015. június 1-jén, délután. A rendelkezésre álló adatok szerint a középkorú helyi lakost egy földúton - minden előzmény nélkül - bántalmazta egy fiatal.
Bántalmaztak és megerőszakoltak egy 15 éves lányt Battonyán. A tettes családja azóta is zaklatja az áldozat családját, akik úgy döntöttek, visszaköltöznek Aradra. Az esetről a kolozsvaros.ro számolt be.
A Debreceni Ítélőtáblán június 3-án folytatódik annak a bűnügynek a tárgyalása, amelyben egy püspökladányi nőt eladtak, és olaszországi és ausztriai szexmunkára kényszerítettek.
Megöltek egy nőt vasárnap, délután, Pápa belvárosában, a rendőrök néhány percen belül elfogtak egy férfit, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője.
Kerítés bűntett és prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy nő és egy férfi ellen, akik éjszakai szórakozóhelyet üzemeltettek, Békéscsabán.