Jogerősen letöltendő börtönre ítélték a gyerekeiket éheztető, kínzó, bántalmazó veszprémi „szülőket”. A meggyötört kicsiket állami gondozásba helyezték.
A férfi egy zsákra fektette, majd fajtalankodott a nem egészen 4 éves unokájával. A kislány félt és fájdalmat érzett, ezért arra kérte a nagyapját, hogy hagyja abba, amit csinál, közben megpróbálta visszahúzni alsóneműjét. A nagyapát ez nem hatotta meg, tovább fajtalankodott a gyermekkel…
A Jobbik szerint a rendőrség mára Országos Pénzbehajtó Szolgálattá változott, hiszen a bűnmegelőzés és a bűnüldözés helyett csak a bírságolással törődnek - jelentette ki Mirkóczki Ádám és Apáti István szerdán, sajtótájékoztatón.
Parázs hangulatban tartották meg a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara területi tisztújító közgyűléseit az utóbbi hetekben, a szakembereknek elegük lett ugyanis abból, hogy a rendőrség nem fizet a munkájukért, sőt újabban visszafogják a kirendeléseket.
Feltehetően öngyilkos lett tihanyi hétvégi házában Bartha Ferenc, a TriGránit Holding elnöke, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
Hónapokon át veréssel fenyegette egy nyárlőrinci férfi egy ismerősét, ha nem létesít vele szexuális kapcsolatot.
Mozgássérült-parkolóban állt meg Pintér Sándor belügyminiszter szolgálati kocsija. Ez azért is pikáns, mert Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke épp egy tegnapi műsorban közölte: elvetetné azok autóját, akik elfoglalják a mozgáskorlátozottak helyét.
Roma rendőrök léptek szolgálatba hétfőn Tolna megye három kapitányságán.
Nem reagált túl nyitottan Pintér Sándor belügyminiszter a lázongó fideszes képviselők érveire, akik sokallják a szabálysértési bírságok áprilistól drasztikusan megemelt összegét. A miniszter szerint az elrettentő erő a lényeg. Az autós szabálysértésekért már akár 150 ezer forintos büntetést is ki lehet szabni, a helyszíni bírság 50 ezer is lehet.
Minden napra jutott egy garázdaság Fejér megyében. Előkerült kés, lapát és vasvilla is. Még jó, hogy rend van…
Bár a kunszentmártoni rendőrkapitány értékelése szerint dolgozói megfelelően, sőt, egyes területeken kiválóan dolgoznak, az öcsödiek mindebből nem sokat vesznek észre.
Egy fiatal veszprémi nő kötött - később veszélyesnek bizonyult - alkalmi ismeretséget egy 25 éves, szórólap-terjesztő fiatalemberrel. Románcuknak egy rablás, majd a rendőrségi eljárás vetett véget.
A sarudi ABC előtt egy helyiekből és környékbeliekből álló csoport rátámadt egy sarudi család tagjaira - erősítette meg pénteken Mór Csaba rendőr alezredes, a Füzesabonyi Rendőrkapitányság vezetője a Heves megyei faluban szerdán történt esetről kapott információt. Mint hozzátette: a küzdelemben botok és egy kard is előkerült.
Szörnyű részleteket árult el T. Emese, akit azzal vádol a bíróság, hogy segített élettársának, Varga Sándornak négy magyarországi gyilkosság elkövetésében. A nő állítja: Sándor Romániában is lefejezett három embert szamurájkardjával.