A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség - másodfokú ügyészségként - súlyosabb büntetést indítványoz azzal a Békés megyei férfival szemben, akit a bíróság a kiskorú lánya ellen elkövetett szexuális erőszak miatt 8 év fegyházra ítélt.
Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 46 éves szlovák állampolgárral szemben. A gyanúsított 2023. február 14-e - azaz elfogása - előtt, Szászfán kábítószert állított elő, amit vevőkörének továbbadott.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség - másodfokú ügyészségként - az ítélet helybenhagyását indítványozta azon büntetett előéletű, az elkövetéskor 21 éves vádlottal szemben, akit a Miskolci Törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt azzal, hogy a fegyházbüntetésből 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozóinak összehangolt, mindenre kiterjedő munkája eredményeként sikerült azonosítani négy férfit, akik a nyomozás jelenlegi adatai szerint az elmúlt egy évben rendszeresen vásároltak kábítószert, amit - egymást segítve - az ismeretségi körükben továbbértékesítettek.
A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki fegyverrel rabolt ki két dohányboltot és egy ékszerüzletet még 2017-ben, majd Oroszországba menekült.
A budapesti támadások elkövetői után indított hajtóvadászat eredményeként a fővárosi rendőrök négy gyanúsítottat 48 órán belül elfogtak. A rendőrség információi szerint négy támadás történt Budapesten, amelynek során férfiakból és nőkből álló társaság rontott rá hátulról járókelőkre, majd különféle eszközökkel brutálisan bántalmazták őket. Összesen nyolc embert vertek meg, akik közül hárman súlyos, öten könnyű sérüléseket szenvedtek.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a román férfivel szemben, aki tavaly év elején verte meg alkalmi ismerősét, majd miután sikertelenül próbálta megerőszakolni, egy vízelvezető árokba dobta a nőt.
Közleményben számolt be róla a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség, hogy eredményesen emeltek vádat három - az elkövetéskor 18, 17 és 14 éves - fiatallal szemben, akik 2021 őszén, egy gellérthegyi játszótéren négy kiskorú fiút támadtak meg azért, hogy kirabolják őket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai 2023. február 11-én elfogták annak a fiatalokból álló társaságnak négy tagját, akik az előző napokban - látszólag előzmény nélkül - támadtak emberekre a főváros utcáin.
Üzletszerűen elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon egy 37 éves zalakomári lakos és társai ellen.
Budapest XI. kerületében, a nyílt utcán támadt rá egy férfira egy símaszkos, viperával felszerelkezett banda pénteken, délután. Az áldozat súlyosan megsérült, kórházba kellett szállítani. A rendőrség nyomozást indított.
Elítélte a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa korrupcióért azokat az egykori vezető beosztású rendőr főtiszteket, akiket Vizoviczki László fizetett le, hogy cserébe megvédjék a szórakozóhelyeit. A korrupt főtisztek 6-11 év fegyházat kaptak. A diszkópápa már korábban beismert mindent, őt 7 év fegyházra ítélték.
Nem kezdte meg a vele szemben - jogerősen - kiszabott szabadságvesztés büntetés letöltését Gidai János. Az 58 éves férfi azt megelőzően tűnt el az igazságszolgáltatás szeme elől, hogy költségvetési csalás bűntett elkövetése miatt börtönbe kellett volna vonulnia. A körözést a Gyulai Törvényszék rendelte el, 2023. február 6-án.
A debreceni nyomozók egy budapesti lakás tárolójában találták meg azt a 39 éves férfit, aki ellen összesen hat elfogatóparancs volt érvényben.
A Fejér Vármegyei Főügyészség többszörösen minősülő emberkereskedelem és kényszermunka bűntette, valamint további bűncselekmények miatt emelt vádat egy dunaújvárosi férfi, az édesanyja és két testvére ellen. Az elkövetők bántalmazással kényszerítettek prostitúcióra két nőt.