Hajlandó letölteni a kiszabott büntetését Francis Ciaran Tobin, aki 13 éve halálra gázolt két kisgyermeket Leányfalun.
A rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsított csütörtökön, késő délután Szentmártonkáta és Tápiószecső között vadászott két kutyájával, méghozzá tiltott módon. Egy mezei nyulat sikerült elejtenie, illetve megpróbált elfogni egy őzet is. Utóbbi állat eszmei értéke több mint 150 ezer forint.
A rendőrnek mindig igaza van. Ha azt mondja, az autós túl gyorsan hajtott, nincs menekvés, ha azt mondja, ötvennel lehet menni a gyorsforgalmi úton, hiába más a szabály, jön a harmincezres csekk.
Cigarettacsempészeket próbált kirabolni egy bűnbanda egy nyíregyházi áruház parkolójában. A rendőrök megjelenésekor mindenki menekülni kezdett, a rablók egyike tüzet nyitott az egyenruhásokra.
Elkezdődött a bűnözőket segítő két szegedi bíró pere. A hivatali visszaéléssel és sok mással is vádolt bírák időnként milliós nagyságrendű kenőpénzért hoztak kedvező ítéletet adócsalókkal, orgazdákkal, időnként pedig fegyveres rablókkal szemben is.
Előzetes letartóztatásba került az a sofőr, aki tavaly március végén halálra gázolt egy férfit, Szeghalmon, majd a holttestet az Óberettyó csatorna partján, a nádasba rejtette.
Egy váci rendőr adatokat szolgáltatott két volt kollégájának, akik nyugdíjazásuk után magánnyomozóként dolgoztak.
Több mint egymillió forintos árukészletet lopott el egy salgótarjáni férfi talicskával egy raktárból - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Könnyebben sérült meg az az ember, akit három szekszárdi férfi szombaton délután, egy vita során elgázolt tolató autójával, majd összevert.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - őrizetbe vétele mellett - M. I. V. 41 éves jamaikai állampolgár ellen.
Nem tudják hazahozni a pécsi gyilkost, aki 1998-ban ölte meg üzlettársát. Hamvas Gábor 14 éven át álnéven bujkált Angliában, néhány hónapja fogták el. A férfi őrjöngött a repülőn, ezért hazahozatalát megtagadta a légitársaság.
A Magyarország-Románia labdarúgó-mérkőzést követően a Dózsa György úti rendezvényről távozó, főként ittas szurkolók egymással összeverekedtek, egy rendőrautót megrongáltak és megdobálták a velük szemben intézkedő rendőröket.
Bűnösnek találta hivatali visszaélés bűntettében, ezért első fokon 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a - jelenleg felfüggesztett - rendőrt, aki még 2011-ben a rendőrség nyilvántartási rendszerébe belépve, jogosulatlanul szerzett meg és adott tovább másoknak adatokat.
Kórházi ágyán hallgatta ki a rendőrség R. Erikát, akit a gyanú szerint volt szeretője, dr. Bene Krisztián elkábított, majd sósavval leöntötte a mellét és az alsótestét.