A görög rendőrség közölte, hogy egy gyanús csomagot vizsgál az athéni magyar nagykövetségen.
Jövő hétfőn újraindulhat a forgalom a Margit hídon, ha ahhoz a héten minden érintett szervezet hozzájárul. E nyilatkozatok birtokában a Nemzeti Közlekedési Hatóság november 15-ével megadhatja az ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója.
Egy újabb kórházi hangfelvétel került fel az internetre. A beszélgetés ezúttal is a kanizsai kórház gazdasági igazgatói kinevezésről, valamint kórházi közbeszerzésekről folyik.
Akár százötven-kétszázezer forintot is hajlandóak fizetni egy-egy jól sikerült szakdolgozatért azok a végzősök, akik nem akarnak vagy nem tudnak hónapokat tölteni a diplomamunka elkészítésével. Magyarországon is virágzik a szakdolgozatbiznisz: a profi bérírók ma már saját honlapjuk hirdetik szolgáltatásaikat, és bár az árak borsosak, a lebukás esélye egyenlő a nullával.
Mint egy köztörvényes bűnözőre, úgy sújtott le a rendőrség Tóth Lászlóra, aki mozgáskorlátozott feleségét vitte el egy barátnőjéhez.
Elbújnak és kamerával rögzítik a rendőrök a kaposvári vasútállomásnál elhaladó autósokat — ezzel a panasszal kereste meg a Sonline szerkesztőségét egy hivatásos gépkocsivezető.
Két olyan külföldi férfit is elkaptak a közlemúltban a VPOP nyomozói a Ferihegyi repülőtéren, akik gyomrukban akartak kokaint Magyarországra csempészni. A „nyelés” módszere nem új keletű, bár egy időre eltűnt, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője szerint nyár óta ismét népszerű. Idén már 165 kilogramm kábítószert gyűjtöttek be a vámosok.
Így múlik el a világ dicsősége — kommentálta Doszpot Péter, hogy tolvajok jártak a házában.
Ismeretlenek több lövéssel terítettek le két kutyát az Egerhez közeli Felsőtárkánynál. Az egyik állatot életmentő kutyának képezték ki, az Agria Speciális Mentőcsoport dolgozott volna vele.
A négy legnépszerűbb magyarországi internetes oldal között két közösségi oldal található. A népszerűségre sokan felfigyelnek és hasznot kívánnak húzni belőle. Nem árt tehát, ha vigyázunk, miket árulunk el magunkról ezeken a helyeken.
Még karácsony előtt rendet szeretne teremteni a fővárosi aluljárókban és pályaudvarokon a főpolgármester. Tarlós István azt mondta: bővítik a hajléktalanszállók kapacitását, és munkalehetőséget teremtenek nekik.
Összesen 20 betörést és 50 fémlopást ismertbe az a hattagú tolvajbanda, amelyre a héten csaptak le a rendőrök Balatonkenesén. A tolvajok a nyár vége óta tevékenykedtek a Balaton környékén, a különböző lopások egy balatonkenesei családhoz köthetőek a rendőrök szerint.
A szakértők egy ötödik, egyik gyanúsítotthoz és áldozathoz nem köthető lábnyomot is rögzítettek a gyilkosság helyszínén.
Már a hagyatéki tárgyalás során feltűnt az egykori kormányszóvivő édesanyjának, hogy hiányzik két bankkártya, amelyen Daróczi Dávid a pénzét tarthatta. Ica néni rádöbbent: 11 millió forint sorsa ismeretlen.