Letartóztatta a hétfői nyíregyházi kettős emberölés gyanúsítottját a Nyíregyházi Járásbíróság - közölte a Nyíregyházi Törvényszék.
A móri rendőrök alig másfél órán belül azonosították és elfogták a 41 éves balinkai férfit, aki egy idős házaspárt bántalmazott és rabolt ki.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói 2019. augusztus 26-án, délután, Budapest III. kerületi lakásán elfogtak egy kábítószer-kereskedőt.
Folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt emeltek vádat egy tiszthelyettessel szemben a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál. A nyomozó főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és - mivel a férfi méltatlanná vált rendfokozat viselésére - katonai büntetésként lefokozást szabjon ki a vádlottal szemben.
Három év alatt közel 1 millió 800 ezer forinttal károsította meg az áramszolgáltatót egy belvárosi teaház üzemeltetője. Bár a Fővárosi Főügyészség a közleményben nem tér ki az üzemeltető személyére, a korábbi hírek alapján könnyen kikövetkeztethető, hogy Kozsóról, azaz Kocsor Zsoltról van szó.
Az újbudai rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a férfit, aki két ismerősét kirabolta és megfenyegette.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. augusztus 26-án, 15 óra 32 perckor arról érkezett bejelentés, hogy Nyíregyházán, az Orosi városrész lakóövezetében egy ismeretlen férfi rálőtt két személyre - egy vendégházat üzemeltető apára és fiára -, akik a helyszínen életüket vesztették.
Információs rendszer vagy adat megsértése miatt indult büntetőeljárás egy 37 éves pétfürdői férfi ellen, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A nyomozók két román állampolgárt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint fiatal lányokat támadtak meg.
Súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt fogtak el a győri rendőrök egy helybéli férfit.
Nemzetközi kábítószerkereskedő-hálózat tagjait fogták el a rendőrök Budapesten: a horvát, magyar és koszovói gyanúsítottat egy 115 milliós marihuánaszállítmány elosztásakor érték tetten a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Egy kőbányai idősek otthonából érkezett bejelentés 2019. június 21-én, reggel, hogy az udvaron található szökőkút angyalt ábrázoló díszítő elemét az éjszaka ellopták. A nyomozók forró nyomon kezdték meg az ellopott szobor keresését, a nyomozati cselekmények végrehajtása során az angyal szobor feldarabolt részeit egy színesfémátvevő telepen találták meg.
A hajdú-bihari rendőrök elfogták és kihallgatták a bagaméri lakost. Vele szemben emberölés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. június 19-én, délben érkezett bejelentés, hogy a VIII. kerület Kőris utca és Illés utca kereszteződésénél egy nőt megkéseltek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték annak a férfinak az ügyét, akit saját taxijának a rendszáma buktatott le.