Fél órán belül elfogták azt a 13 éves fiút Szerencsen, aki egy vele egykorú gyermektől el akarta elvenni a telefonját, majd pénzt követelt tőle.
Ellopta egy fiatal nő egy 82 éves férfi pénztárcáját, Mezőkovácsházán. A rendőrség vádemelést javasol ellene.
A rendőrség tájékoztatása szerint 2017. június 17-én, délelőtt egy vásárosfalui házban holtan találták az ott élő 71 éves nőt és 69 éves férjét.
Tízmillió forint értékű drog feketepiacra kerülését akadályozták meg a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai.
Vádemelésre készül a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) P. László, a tavalyi Teréz körúti robbantás gyanúsítottja ellen - tudta meg a Magyar Idők ügyészségi forrásból. Simon Richárd ügyész, a KNYF szóvivője elmondta: július 21-én jár le P. László előzetes letartóztatása, amelynek meghosszabbítását fogják indítványozni. A nyomozás határideje július 24., és a nyomozó ügyészek határozott szándéka, hogy vádat emeljenek a 24 éves gyanúsított ellen. P. Lászlót előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsítják.
Jogszerűen intézkedő rendőrökre támadt két férfi Szentistvánon, a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt indított nyomozást az ügyben - tájékoztatott a vádhatóság.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2017. június 12-én lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett egy 16 éves helyi fiút - tájékoztatott a rendőrség.
Vádemelési javaslattal zárták az angyalföldi rendőrök annak a 25 éves debreceni nőnek az ügyét, aki a saját bankszámlaszámát adta meg különböző cégek közötti pénzmozgásoknál.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 48 éves bolgár állampolgárral szemben.
Többek között két, egyenként több mint félmilliárd forint értékű hűtlen kezelés miatt nyomoz a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya Spéder Zoltán ellen - derült ki Polt Péter legfőbb ügyész válaszából, amelyet Szakács László MSZP-s képviselő kérdésére adott.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai a Terrorelhárítási Központ és a KR Bevetést Támogató Osztály segítségével 2017. június 13-án, Sándorfalván, illetve Szegeden, összehangolt akció során fogtak el két férfit.
Kigyulladt egy kiskunhalasi családi ház 2017. június 13-án, reggel. Az ingatlanban megtalálták az ott lakó 51 éves férfi holttestét. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított a haláleset körülményeinek tisztázása céljából. Az ennek során beszerzett elsődleges orvosszakértői vélemény alapján felmerült a gyanú, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett.
Az életvédelmi nyomozók őrizetbe vették azt a 25 éves férfit, aki a gyanú szerint 2015 áprilisában megölte a nagyapját, annak holttestét pedig egy kőbányai garázsban rejtegette.
A veszprémi rendőrök két magyar és két szerb férfi ellen folytatnak eljárást kábítószer-kereskedelem miatt, akiktől több mint 40 millió forint forgalmi értékű marihuánát foglaltak le.
A rendőrök előállították azt a miskolci férfit, aki egy pisztollyal - véletlenül - meglőtte a saját gyermekét. A kislány a kórházban elhunyt.