Egy, a nyár elején indult, kábítószer-kereskedelem elleni akciósorozatot fejezett be a napokban a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály győri osztálya. A fókuszban olyan bűnszervezetek álltak, akik a SkyECC titkosított platformot használták illegális tevékenységük konspirálásához.
A Kecskeméti Rendőrkapitányságon 2023 áprilisában indult büntetőeljárás ismeretlen elkövető ellen, aki önmagát banki alkalmazottnak kiadva telefonon felhívott egy tiszaalpári nőt. Netbank hozzáférési kódot csalt ki a feljelentő számlájához, amelynek felhasználásával a sértett tudta és beleegyezése nélkül kétmillió forintot utalt át egy 42 éves nógrádi nő folyószámlájára.
Az egyik vádlottat életfogytiglanra, a másikat 22 év fegyházra, a harmadikat 3 év fegyházra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék. A két férfi és egy nő 2020 augusztusában kifosztotta és olyan súlyos bántalmazta idős ismerősüket, hogy az a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A Miskolci Járási Ügyészség kapcsolati erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki rendszeresen bántalmazta élettársát.
Több hónapos nyomozómunka eredményeként több mint 200 rendőr, 23 Bács-Kiskun vármegyei helyszínen csapott le egyidőben.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az első fokon kiszabott büntetés súlyosbítását kéri abban az ügyben, amelyben egy - korábban már gyermekpornográfia miatt is büntetett - 37 éves szigethalmi férfival szemben szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat.
A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki 3000 forintért és egy doboz cigarettáért a nyílt utcán rabolta ki a kerekesszékben ülő, járásképtelen édesanyját.
Egy idős szalkszentmártoni lakos értesítette a rendőrséget, hogy két fiatal ki akarta rabolni. Néhány órával később a kunszentmiklósi rendőrök elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható szalkszentmártoni elkövetőket.
A várpalotai rendőrök és a Veszprém vármegyei kollégáik közösen fogták el a középiskolás tanulókat.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett miatt folytat eljárást egy 30, és egy 50 éves salgótarjáni lakos ellen.
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki egyházi személyeket tévesztett meg azzal, hogy nem létező örökséget ígért nekik, ezzel pénzt csalva ki tőlük - közölte a vádhatóság.
A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a négy férfi ellen, akik nyáron, fényes nappal, a kemecsei benzinkúton viselkedtek megbotránkoztató módon.
A Baranya Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat egy baranyai férfi ellen, aki veszekedés során nyakon szúrta élettársát.
A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a többszörös visszaeső férfival szemben, aki bevásárlás közben fosztott ki időskorú, értékei elvételét megakadályozni nem tudó személyeket.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a 46 éves férfi ellen, aki több bűncselekményt is elkövetett 2023 nyarán, Salgótarjánban, pénzszerzési céllal.