A szobában felállított sátorban termesztett kábítószert egy férfi, Pécsett. Büntetőeljárás indult ellene.
A Paksi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított - ismeretlen tettes ellen - rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
Megható családi együttműködést örökítettek meg a térfigyelő kamerák: a 39 éves anya és 14 éves fia kifosztottak egy alvó férfit, Budapesten.
A Soproni Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 15 éves Horváth Ádám eltűnése ügyében.
A magyarországi civil szféra egyik ismert alakjával összefüggésben érkezett egy ismeretlen személytől e-mail a Privatkopo.hu szerkesztőihez. A levél - amelyhez néhány fotót is csatoltak - küldője a magánszférát érintő információkat osztott meg a bűnügyi portállal.
Mesterlövészeket kellett riasztani egy túlmelegedett acetilénpalack kilövéséhez, miután tűz ütött ki egy műanyaggyártó üzemben tegnap, este a fővárosban.
Egy pilisi férfi rendszeresen kínozta gyerekeit, megverte, megkötözte őket. Az egyik kislányát meg akarta erőszakolni. A feleség többször is elmenekült a gyerekekkel. A férfi ügyét zárt ajtók mögött tárgyalják, júniusban hozhat ítéletet a bíróság.
Az Ajkai Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat azzal a 32 éves, jogerős szabadságvesztés büntetését töltő férfival szemben, aki 2016 első hónapjaiban zárkatársát és annak hozzátartozóját fenyegetve csomagot, telefonfeltöltést, készpénzt és műszaki cikkeket követelt.
Egy magánszemély tett bejelentés a rendőrségen, hogy szerdán több budapesti hidat kíván lezárni. A gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. tv. rendelkezései alapján a hídlezárásra irányuló demonstrációt Budapest rendőrfőkapitánya megtiltotta.
A Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében két év előzetes letartóztatás után házi őrizetbe került Tarsoly Csaba, a fizetésképtelenné vált Quaestor-csoport korábbi vezetője.
Két év börtönbüntetésére ítélte a Székesfehérvári Törvényszék azt a nőt, aki - még fiatalkorúként - különös kegyetlenséggel megölte gyermekét 19 évvel ezelőtt. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, ellene az ügyész súlyosítást kérve fellebbezett, a vádlott és védője viszont tudomásul vette.
Jogerősen egy év, három évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték és három évre eltiltották a járművezetéstől azt a férfit, aki egy Lamborghini sportautóval száguldozva szenvedett balesetet 2014-ben, az M7-es autópályán.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt első fokon egy év börtönre ítélt a csepeli bíróság egy 47 éves afgán férfit, aki a vád szerint egy faléccel bántalmazta szobatársát a Babtista Szeretetszolgálat XXIII. kerületi munkásszállóján. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette.
Az elmúlt napokban - különböző forrásokból - olyan hírek jelentek meg, amelyek egy, az interneten szerveződő, öngyilkosságra felhívó, abban segédkező jogellenes tevékenységre hívták fel a figyelmet.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy román férfival szemben, aki a gyanú szerint tavaly nyáron úgy megvert egy férfit Kiskőrösön, hogy az belehalt sérüléseibe. Az ügynek egy magyar és egy román nő is a gyanúsítottja, ellenük segítségnyújtás elmulasztása és bűnpártolás, illetve utóbbi ellen lopás miatt is folyt büntetőeljárás.