A rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolt egy nőt, Debrecenben.
Emberölés kísérlete miatt, első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy férfit, aki késsel támadt egy taxisofőrre 2018 májusában, Budapesten.
Saját gyermekeivel fajtalankodott egy kiskunfélegyházi férfi. Az embertelen „apát” 12 év fegyházra ítélték első fokon, de sokallta a büntetését, ezért a védőjével együtt enyhítésért fellebbezett.
A Békési Járási Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, védekezésre képtelen személy sérelmére folytatólagosan elkövetett könnyű testi sértés bűntette és folytatólagosan elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt kezdeményezte egy 32 éves mezőberényi férfi letartóztatását, aki válogatott módon bántalmazta 3 és 7 éves gyermekeit, valamint a feleségét is.
Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat rablás bűntett kísérletének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
Pontot tehet a tizenhárom évvel ezelőtt meggyilkolt fideszes debreceni önkormányzati képviselő, Balla Irma ügyére hétfőn a Debreceni Ítélőtábla - írja a Pestisrácok.hu. A vádlott, D. Lajos már a nyomozás korai szakaszában látókörbe került, ráadásul magára vállalta a gyilkosságot, ennek ellenére az áldozat fiát, Schönstein Sándort hozta összefüggésbe az emberöléssel a hatóság, sőt, az elsőfokú bíróság 12 év fegyházra ítélte ártatlanul a fiút. Schönstein egy korábbi interjújában úgy fogalmazott: megsemmisült a hite az igazságszolgáltatásban, hiszen szerinte ma bárki úgy járhat, mint ő, és a hatóságok érthetetlenül összetákolt nyomozati anyaga alapján elítélhetik olyasmiért, amit el sem követett.
2020. január 7-én, reggel bejelentés érkezett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Tompai Rendőrőrsére, mert a gyanú szerint egy helyi asszonyt röviddel korábban kifosztottak.
Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. február 1-én, 20 óra körül arról, hogy Győrben, a Király utcában egy ismeretlen lövést adott le a Lépcső köz irányába.
A terézvárosi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik csőtörésre hivatkozva jutottak be két idős nőhöz, majd otthonaikból ékszereket és pénzt loptak; társaikat keresik.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat szeméremsértés vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Megöltek egy 61 éves nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sályon, csütörtökön. A rendőrök már sejtik, ki lehet a tettes, egy 21 éves helyi férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki. Személyleírást nem, csak egy fotót tettek közzé róla.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki megöléssel fenyegette volt élettársát, és folyamatosan zaklatta a nőt.
Időskorú hölgyet keresett fel dunaújvárosi lakásán 2020. január 27-én reggel egy ismeretlen férfi azzal, hogy a vízműtől érkezett, mert túlfogyasztás van a lépcsőházban és neki ellenőriznie kell azt, majd a lakásában a nyugdíjas szelvényeket kérte ellenőrzésre. A sértett a kamrába bement, majd egy befőttes üvegből - ahol két és félmillió forintot is tartott - kivette a kért papírokat, majd átadta. Az elkövető ekkor a hölgytől egy pohár vizet kért, majd ezt kihasználva a férfi az üvegből a készpénzt elvette, ezt követően a nénitől elköszönt és távozott a lakásból.
Egy 60 éves nőt vettek őrizetbe a salgótarjáni rendőrök, a Karancskesziben élő asszony új pszichoaktív anyaggal kereskedett.
A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei már a pályaudvaron elfogták azt a szlovák férfit, aki egy nemzetközi vonaton egy alvó nő telefonját tulajdonította el.