A devizahiteles ügyekben egyre inkább úgy tűnik, a bankok nem ismernek se Istent, se embert. Most egy súlyos csontritkulásban szenvedő kisgyereket lakoltattak ki a szüleivel és a testvéreivel együtt. Bár a végrehajtást a bíróság 6 hónapra jogerősen felfüggesztette, a végreható az eljárást felgyorsította, és mire megszületett az „életmentő” ítélet, kilakoltatták a családot.
A balatonfüredi rendőrök egy férfit és három nőt fogtak el, akik 7 millió forintot zsaroltak ki egy embertől.
Másfél év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki tavaly májusban, Tiszajenőn, a Szolnoki úti vasúti átjáróban kábítószertől zavarodott állapotban kocsijával megállt a síneken, és többszöri rendőri felszólítás ellenére sem volt hajlandó onnan elállni. Ehelyett rátámadt, többször megütötte és megrúgta az eljáró rendőrt, aki végül három, jogszerűen leadott lövéssel tudta csak megfékezni - közölte a bíróság.
A váci rendőrök gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek egy 15 éves helyi fiút, aki két órán belül kétszer is rabolt.
Többször megütötte, majd egy késsel megvágta ismerőse tarkóját egy férfi, Békéscsabán. A késelő az eset után elmenekült, de a rendőrök egy órán belül elfogták és őrizetbe vették.
Beismerte a gyilkosságot egy fiatal nő a Jászalsószentgyörgy külterületén megtalált, feldarabolt holttest ügyében folytatott nyomozás során - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a tizennyolcadik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére, erőszakkal és élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben kezdeményezte egy férfi letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint öt éven át rendszeresen szexuális cselekményekre kényszerítette a nevelt gyermekét.
A budapesti nyomozók befejezték annak a két férfinak az ügyét, akik több mint 1,5 millió forintot raboltak négy dohányboltból.
Van egy tehetős budapesti vállalkozó, akinek a közvetlen vagy közvetett érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen - jelentős összegű, esetenként 100 millió forint feletti köztartozásokat is maguk után hagyva - csődbe mennek vagy kényszertörléssel megszűnnek. Állítása szerint ő nem tehet semmiről, ártatlan, mint a ma született bárány…
Az Ajkai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 18 éves ajkai és egy 21 éves devecseri lakos ellen.
Elítéltek négy férfit abban az ügyben, amelyben azzal vádolták őket, hogy szexuális erőszakot követtek el egy francia állampolgárságú nővel szemben 2015 nyarán, a Népligetben. Az ítélet nem jogerős - közölte a Fővárosi Törvényszék.
A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. József karcagi lakos ellen.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécskei Rendőrőrsén befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek gyanúsítottjai egy idős házaspárt fosztottak ki.
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és 4 év 6 hónap börtönre ítélte azt a drogost, aki bódult állapotban okozott halálos balesetet Nyírcsászáriban másfél évvel ezelőtt. A bíróság emellett 4 évre eltiltotta a vezetéstől és a közügyektől is.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást H. Ádám 29 éves budapesti lakos és társai ellen.