A Pest megyei rendőrök befejezték egy tavalyi, élet elleni bűncselekmény vizsgálatát. A gyanúsított egy veszekedést lezárva életveszélyes sérülést okozott asszonyának.
Fegyvert fogott a 98-as busz sofőrjére egy férfi kedd hajnalban, Budapesten - közölte Nemes Gábor, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke.
A férfi - aki lelőtte kislányát, hogy bosszút álljon nején - a közelmúltban az egyik budapesti fegyintézetbe került. Fején speciális bukósisakot kell hordania, mivel a legkisebb ütéstől is megsérülhet az agya. Éppen ezért egyelőre az egészségügyi körletbe került.
Illegális pókerverseny gyanúja miatti rendőri ellenőrzésről tájékoztatta rokonait egy kaposvári rendőr, ezért hivatali visszaélés miatt vádat emelt ellene a Kaposvári Nyomozó Ügyészség - tudatta a Somogy Megyei Főügyészség, hétfőn.
Előbb egy kaput rugdosott, majd a szüreti bálon mulatókat inzultálta, végül a rendőrökre is rátámadt egy férfi szombaton, Vaskúton. Ártalmatlanná tették.
Zsarolókat fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) bevetési egysége a fővárosban. Egy korábbi kölcsön többszörösét követelő bűnözők azzal zsarolták áldozatukat, hogy elveszik kisgyermekét.
Egy váli cigány házaspár 100 ezer forintot fizetett Romániában egy 14 és fél éves cigány gyermekért, és magával hozta Magyarországra, hogy dolgoztassa. Csakhogy a fiút az anyja lopási szándékkal bocsátotta útjára. A fiú bő fél év alatt milliókat tulajdonított el a piacozásból, vásározásból élő, korábban Erdélyből áttelepült házaspártól.
A rendőrök kiderítették, ki ölte meg Cibakháza plébánosát. Egy férfit fogtak el, méghozzá elég rövid idő alatt: a holttestre szerdán találtak rá és úgy tudni, már csütörtökön kattant a bilincs a gyilkos kezén.
Strassburgba közvetített, és ott prostitúcióra kényszerített fiatal nőket egy miskolci pár, nemrég mindkettejüket elfogták - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A bűnözők luxuséletvitelt folytattak Miskolcon.
Előzetes letartóztatásban van az a férfi, aki meztelenül mutogatta magát még júniusban a Normafánál, majd augusztus végén egy XII. kerületi iskolánál egy kislányt molesztált.
Próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést indítványoz az ügyészség a fiatal lányokról és fiúkról készült pornográf felvételeket az internetről letöltő és a felvételeket néző hajdúszoboszlói zenetanár ellen - közölte Jónáné Pocsai Edit, hajdú-bihari főügyész, szerdán.
Egy kiégett autót találtak Mozsgó határában, benne egy elszenesedett holtesttel. Az autó és holttest Kuba Károly szigetvári vállalkozóé volt. A rendőrség eljárást indított a furcsa ügyben.
Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette K. Tamás 23 éves dunaalmási lakost, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint szeptember 6-án éjszaka kést szorított egy fiatalember oldalához, és cigarettát követelt tőle.
Elfogták a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai azt a férfit, aki öngyilkossággal és robbantással fenyegetőzött egy csepeli emeletes ház egyik lakásában. A rendőrség segélyhívószámára telefonált be egy férfi kedden délelőtt azzal, hogy öngyilkosságot fog elkövetni, majd valamivel később robbantással fenyegetőzött.