A Belügyminisztérium (BM) kategorikusan visszautasítja azokat a nemzetközi és a magyar sajtóban megjelent ellenőrizetlen állításokat, amelyek szerint magyar rendőrök migránsokat bántalmaznak.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 41 éves férfi ellen.
Eredményesen fellebbezett az ügyészség azzal az elsőfokú ítélettel szemben, amelyben az illetékes bíróság felmentett a vádak alól egy szado-mazo pornófilmest, Budapesten. A másodfokon eljáró bíróság a napokban bűnösnek mondta ki a vádlottat, akit tettéért felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítélt.
Vádat emelt az ügyészség azzal a Győr környéki férfival szemben, aki éveken át verte és zsarolta rokkantnyugdíjas édesanyját, illetve annak élettársát. A kiszabható büntetés mértéke két évtől nyolc évig terjedhet.
A rendőrség kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 38 éves U. Zoltán és élettársa, a 29 éves B. Tímea ellen.
Hátulról leütötte a gyalogosan közlekedő sértettet, majd megrúgta és elvette tőle a pénztárcáját a 37 éves halmajugrai cigány.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya nyomozást folytat B. Tibor 39 éves budapesti lakossal szemben testi sértés bűntett miatt.
A 20 éves gyanúsított a vasútállomáson elvette egy 15 éves fiú mobiltelefonját, majd közölte vele, hogy megveri, ha értesíti a rendőrséget.
Négy férfi ellen emelt vádat az ügyészség, mert idősektől csaltak ki pénzt az úgynevezett „unokázós” módszerrel - tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség.
A Privatkopo.hu értesülése szerint két 16-17 év körüli lány 2017. február 20. napján, délután megtámadott a Csepel Pláza közelében egy 15 éves lányt, a sértett elmondása szerint azért, mert rájuk nézett a bevásárlóközpont bejáratánál, ahol a bántalmazók dohányoztak. A rendőrség egyelőre ismeretlen tettesek ellen folytat nyomozást.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat T. László 37 éves és F. Róbert 39 éves budapesti lakosokkal szemben lopás bűntett miatt, valamint egy 44 éves jordán állampolgárral szemben orgazdaság bűntett miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya folytatott eljárást az akkor 18 éves újfehértói S. Attila és egy 17 éves budapesti fiú ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt.
Szexuális erőszak és súlyos testi sértés kísérlete gyanújával vettek őrizetbe a Tolna megyei Zombán egy 63 éves férfit, aki élettársa 35 éves lányával erőszakoskodott - közölte a rendőrség.
A fekete könyvelést egyértelműen igazoló bizonyítási eszközt nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a tegnapi napon a Quaestor-ügyben.
Gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 14 pénzügyőrét hivatali vesztegetés elfogadása miatt. Három gyanúsítottat (két pénzügyőrt és egy civilt) őrizetbe vettek a hatóságok