Szörnyű dolgokat művelt 12 éves áldozatával az 52 éves, süketnéma Cs. Zoltán, akinek az ügyét a Tatabányai Törvényszék tárgyalta másodfokon. A vádlott számítógépes oktatás ürügyén többször is kettesben maradt a fiúval. Szájába vette a fiú nemi szervét, hasonlót is elvárt, együtt fürdött vele, akkor is molesztálta, amikor a szülők a szomszéd szobában aludtak.
Magas rangú, külföldi és magyar hivatalos személyekre hivatkozva kért és kapott milliós nagyságrendű kenőpénzt a korábban a Belügyminisztérium állományába tartozó Ármós Sándor dandártábornok. Az egykoron a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot is irányító főrendőrt vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) - tudta meg a pestisracok.hu. A férfi szabadlábon védekezhet…
Kereskedelmi bankok munkatársai és közjegyzők ellen indulhatnak a közeljövőben büntetőeljárások annak az ügyészségi határozatnak nyomán, amely egy devizahitelezési ügyben csalás gyanúja miatt nyomozás elrendelésére utasította a rendőrséget. A szakértő szerint büntetőjogi lavinát indíthat el a bankok ellen az ügyészség döntése.
A hollandiai Tilburg városából eltűnt egy fiatal magyar nő. Jekli Edina Erzsébet egy hónapja semmilyen életjelet nem ad magáról, sem a családja, sem a barátai nem tudnak róla semmit.
A Tiszavasvári Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást három tiszadobi fiatalkorú fiú ellen.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított egy budapesti férfi ellen, aki az eddigi adatok alapján 2016. november elején megjelent korábbi partnerének egerszalóki otthonánál, majd onnan - az anya beleegyezése nélkül - ismeretlen helyre vitte közös gyermeküket.
Egy fiatalkorú fegyverrel vagy annak utánzatával a kezében próbált meg kirabolni egy jászapáti pékséget. A rendőrök rövid időn belül elfogták.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 19 éves nőt, aki a gyanú szerint néhány napja elrabolt egy női ruhát egy ceglédi üzletből, majd lebukása után hamis adatokat próbált beadni a járőröknek.
A budapesti taxi társaságok feloszthatták egymás között a főváros - személyszállítási szempontból kiemelt jelentőséggel bíró - úgynevezett „bulicentrumok” közelében lévő drosztokat. Más magyarázatot ugyanis nehezen találni arra, miért a MAX TAXI autói uralják - az Erzsébet téri mellett - az V. kerület Széchenyi István téren működő taxiállomást. Mindkét helyen „helytartó” képviseli a fuvarozócéget, akik „összekötő kapocsként” tevékenykednek a nagyobb forgalmú szórakozóhelyek és a MAX TAXI között.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást indított rablás bűntett miatt ismeretlen tettes ellen.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség azzal a férfival szemben, aki magát magas rangú, fedett rendőrtisztnek kiadva azt állította egy házi őrizetben lévő gyanúsítottnak: nyolcmillió forintért el tudja intézni, hogy felfüggesztett börtönbüntetéssel megússza a büntetőeljárást. A férfi egy másik ügy gyanúsítottjaitól is kenőpénzt kért ügyük elsikálására, miután pedig utóbbiak fizettek is neki, most együtt állhatnak bíróság elé.
A Privatkopo.hu értesülése szerint három nappal ezelőtt azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Bankbiztonsági igazgatóság 17 munkatársát, akiknek a bank vezetése a munkaviszonyuk közös megegyezéssel történő megszűntetését ajánlotta, azzal a megjegyzéssel, hogy azon munkavállalókkal szemben, akik nem írják alá az erről szóló egyezséget, fegyelmi eljárást indítanak. Úgy tudni, az intézkedés végrehajtása krimi filmbe illő volt.
Feladta magát a késeléssel gyanúsított, körözött „B.” (azaz Bódi) István Tamás. A 16 éves cigánybűnöző az egyik bulvárlap riportere előtt vonult be a BRFK VIII. kerületi kapitányságára - hadd lássa ország-világ, milyen jó fiú ő..
A kislány három, a bátyja pedig négy éves volt, amikor a szüleik először molesztálták őket. A rendszeres ismétlődő erőszakban később a nagyapa is részt vett. A kicsiket nemcsak otthon használták ki. Szüleik lopni és koldulni is hordták őket, éveken át. A felnőttek mindent tagadtak, de a szakértők szerint hitelesek a gyerekek megrázó vallomásai. Két éve pszichológus kezeli őket, ma már jobban vannak, de olyan durva trauma érte őket, hogy még évekbe telik, amíg feldolgozzák azokat a borzalmas cselekményeket, amiket a szüleik követtek el velük szemben.
Több hét után derült fény egy októberben, Maglódon elkövetett gyilkosságra - a rendőrök fél napon belül elfogták a feltételezett tettest.