A nyomozás adatai szerint az elkövetők 2014. június 11-én, 23 óra 30 perckor erőszakkal behatoltak egy Miskolc, Hunyadi János utcai földszinti lakásába, ahol az ott tartózkodó 68 éves férfit és 70 éves nőt bántalmazták, majd értékeiket - készpénzt, mobiltelefont, élelmiszert és különféle háztartási gépeket - eltulajdonították. Az első rablást követően a sértettekhez több alkalommal visszamentek, majd őket ismét bántalmazva és megfélemlítve újabb értékeket vettek el tőlük.
Szóváltás után fegyverrel vagy annak utánzatával fenyegette meg szerda délután egy autós a 75-ös trolibusz vezetőjét - közölte a BKV.
Egy 77 éves esztergomi bácsihoz ment be F. József és F. Józsefné 2014. június 17-én. Azt állították, az önkormányzatnál dolgoznak, és a férfi egészségi állapotáról érdeklődtek. A jóhiszemű sértett beengedte az idegeneket a lakásába. A gyanúsítottak elterelték a bácsi figyelmét, és eltulajdonították a szekrényben tartott készpénzét. A sértett csak a tettesek távozását követően vette észre, hogy meglopták, ezután értesítette a rendőrséget.
A két szomszédos megye rendőreinek gyors és hatékony együttműködésével néhány óra alatt elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 33 éves férfit.
Vádat emeltek egy húszéves férfi ellen, aki március 3-án többször megszúrt egy alvó asszonyt, majd a még élő sértettre gyújtotta annak ágyát - közölte a fővárosi főügyész.
Brutális rablótámadás áldozata lett egy törökszentmiklósi asszony.
„Motiválatlan volt azoknak a fiataloknak a tette, akik Borsodnádasdon rongáltak meg két autóbuszt” - olvasható a rendőrség honlapján. Vélhetően unatkoztak a jómadarak.
Két férfi megvert egy harmadikat Zalaegerszegen, a volt laktanya területén, vasárnap. A támadók azt gondolták róla, hogy többször is túráztatta az autóját.
Gyorsított eljárásban jogerősen egy év hat hónap, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság egy asszonyt, aki megfenyegetett egy pedagógust.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai fogtak el egy bérelt lakásba - a kiköltöztetés elől - bezárkózó férfit, Mosonmagyaróváron.
A kedd nem Róbert napja volt: a rendőrök 10 percen belül elfogták, miután egy miskolci Nemzeti Dohányboltból elrabolt egyetlen doboz cigarettát. A miskolci rendőrség rablás miatt indított eljárást a 18 éves férfi ellen.
Visszavonta vallomását az a 24 éves makói nő, aki azt állította, hogy június 1-jén két férfi brutálisan bántalmazta, és egyikük megerőszakolta - közölte a rendőrség, kedden. A hölgy a nyomozók többszöri kérdésére is határozottan állította, hogy „nem külső nyomásra” vonta vissza vallomását.
Szombaton szabadult legutóbbi büntetéséből, de még aznap késsel kirabolt egy dohányboltot Zalaegerszegen egy egykori sportoló; hétfőn előzetes letartóztatásba helyezték - közölte a Zala Megyei Főügyészség.
A kömlői Bocskai István úton, vasárnap délelőtt egy 56 éves helyi férfi egy késsel a kezében egy 43 éves nő irányába szúrt - de nem okozott sérülést.
Gázpalackot nyitott ki egy férfi a házában Battonyán. Alvó feleségét akarta megölni, robbanás és személyi sérülés nem történt.