Szentendrén terjeszt kábítószert egy férfi - futott be az információ több hónappal ezelőtt a felderítőkhöz. Rámozdultak, rádolgoztak. Nem ment ugyan egyik napról a másikra, alaposan elő kellett készíteni az akciót és azt a mennyiségű bizonyítékot, amely elégségesen alátámasztotta a gyanút. Láthatatlanul folyt a munka egészen 2022. október 19-ig, amikor elhangzott az összehangolt és megkomponált mozdulatsor vezényszava: ütés!
A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával egyezően a bíróság helybenhagyta annak a férfinak és a társának a büntetését, akik fogva tartottak, bántalmaztak egy lányt.
A Fejér Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete és további bűncselekmények miatt indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki az alapos gyanú szerint 2022. október 13-án házastársát és két gyermekét akarta megölni.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet két egymást inzultáló férfivel szemben folytatott le.
A Nógrád megyei rendőrök terrorcselekmény gyanújával vették őrizetbe azt a férfit, aki dohánybolt kirablásával és az alkalmazott leszúrásával fenyegetőzött. Most kettő évtől nyolc évig terjedő büntetés várhat rá.
Kifejlett cannabis növényeket, cserépben nevelt töveket és fogyasztásra előkészített, szárított virágokat, levélmorzsalékot, illetve mintegy 140 gramm kannabisz magot foglaltak le a nyomozók Mencshelyen.
Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közös bűnügyi akciót hajtott végre.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Vámospércsi Rendőrőrse fegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy nyíracsádi, egy eperjeskei és egy bagaméri lakossal szemben.
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság szerdán azt a nőt, aki a gyanú szerint június 18-án megfojtotta férje szeretőjét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadadán.
A BRFK XV. kerületi rendőrei először a sértettet, majd a feltételezett elkövetőt kutatták fel egy szexuális erőszak kísérletének kapcsán. Lefolytatták az eljárást és az ügy iratait átadták az ügyészség részére.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vádat emelt a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál egy rendőr ellen, aki ismerősei védekezését segítette egy általa nyomozott büntetőügyben.
A férfi éppen a benzinkútról zsákmányolt whiskyt kortyolgatta.
Az esetről Fidrus Péter, Ózd volt jobbikos alpolgármestere, jelenleg önkormányzati képviselő számolt be Facebook-oldalán.
A Pásztói Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 30 éves és egy 28 éves helyi lakos ellen.
A Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársai június 16-án, délután elfogták azt a két nőt és egy férfit, akik a gyanú szerint május 1-je és június 10-e között arra kényszerítették a férfi 17 éves élettársát, hogy prostituáltként dolgozzon, az abból befolyt pénzt pedig elvették tőle.