Az intézkedő rendőrökre támadtak többen csütörtök délután a Hatvani Rendőrkapitányság épülete előtt, miután délelőtt tizenkét embert állítottak elő a helyi nyomozók egy kábítószeres üggyel kapcsolatban.
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Gyulai Törvényszék csütörtökön a férjét felgyújtó Nyírőné Sápi Andreát, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A gyilkos legkorábban 35 év múlva helyezhető szabadlábra.
Több mint 100 kilogramm lopott kábelt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, november 15-én, egy budapesti fémtelepen.
Néhány héttel ezelőtt Cegléden csoportosan megtámadtak és többször megerőszakoltak egy 15 éves lányt.
Brutálisan összevertek egy párt Csólyospáloson, majd a nőt többször is megerőszakolták azok a férfiak, akiket kedden ítélt el - első fokon - a bíróság.
Nem tett indítványt az ügyészség a júliusban, Pécsett meggyilkolt rendőrpszichológus, Bándy Kata gyilkosa előzetes letartóztatásának meghosszabbítására, helyette Péntek László egy korábbi, vagyon elleni bűncselekmény ügyében született 1 év 4 hónapos börtönbüntetés letöltését kezdi meg.
Lapértesülések szerint legkésőbb januárban lezárulhat a nyomozás a Fenyő János ellen, 1998-ban végrehajtott merénylet ügyében. A rendőrség nemcsak a médiavállalkozó gyilkosait, hanem várhatóan a bűncselekmény felbujtóit is megnevezi.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádat emelt három rendőr ellen, akik 2006 őszén valótlan jelentést írtak egy férfi előállításáról - írja hétfői számában a Magyar Nemzet. A vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra nyújtották be.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) lezárta a napokban, a Prisztás József meggyilkolásának ügyében indított nyomozást. Az ügy iratanyagát - végrevízió céljából - megküldte a Fővárosi Főügyészség részére.
Szorul a hurok a Fenyő-gyilkosság megrendelőinek nyakán, ugyanis egy tanúvallomásban szerepel annak a - közismert - férfinak a neve, aki végül kimondta a médiamogul halálos ítéletét.
Állítólag 16 év után is tudott megdönthetetlen alibit igazolni Portik Tamás üzlettársa, akit Prisztás József 1996-os meggyilkolásával összefüggésben bűnsegédként elkövetett emberölés gyanújával még júliusban tartóztattak le. A rendőrség szerint semmi nem történt: közeledik a nyomozás vége, és „újraértékelték” a nyomozás bizonyítékait.
Megöltek egy 72 éves nőt Újpesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), péntek reggel.
Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt tíz volt rendőrt ítéltek börtönbüntetésre, ötöt pedig felmentettek. Több vádlottat örökre eltiltottak a rendőri foglalkozástól.
Megölte ismerősét egy 39 éves domonyi férfi csütörtökön a Nógrád megyei Szirákon. A tettest a település határában elfogták - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Szolnoki lakásán fogta el hétfőn a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) azt a 34 éves férfit, aki - 2010-től kezdődően - Ausztriába és Svájcba utaztatott ki prostituáltakat.