A nyár folyamán rengeteg razziát tartottak Budapest híres-hírhedt bulinegyedében, nemrég pedig több magatehetetlen fiatalt szállítottak kórházba egy kőbányai villamosmegállóból, ahol az utcán fetrengve - vagy zombiszerű állapotban - üvöltöztek és folyt a nyáluk. A rendkívül látványos és ártalmas hatást egy új, pegaclone elnevezésű szintetikus marihuána okozta, ennek hatáserőssége harmincszorosa a „normál” fűének - ismertette Dr. Zacher Gábor toxikológus.
Az egyik nyíregyházi iskola képviselője 2017. szeptember 25-én jelezte a rendőrségnek, hogy a múlt héten Nyíregyháza egyik forgalmas pontján egy iskolából hazafelé tartó fiút két ismeretlen, gyalogosan közlekedő férfi megszólított azzal, hogy apja kérésének megfelelően hazaviszik. Az állítólagos eset a legnépszerűbb közösségi oldalon is elterjedt.
A terrorelhárító felderítők hálójában akadt fel L. Krisztián, akit kedden tiltott toborzás gyanújával helyezett előzetes letartóztatásba a Szekszárdi Járásbíróság. A 43 éves paksi férfi, akit nemzetközi körözés alapján fogtak el, az alapos gyanú szerint a senki által el nem ismert Donyecki Népköztársaságban az ukránok ellen harcoló szakadároktól kapott kiképzést egy 43 éves paksi férfi.
A rendőrök 2017. szeptember 27-én, kora este, Rajkán elfogtak egy albán állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint közreműködött annak a hat pakisztáni férfi jogellenesen történő külföldre juttatásában, akikre a rendőrök egy órával korábban figyeltek fel az M1-es autópálya Ausztria felé vezető, Komárom- Esztergom megyei szakaszán.
Egy 30 éves nő kevés híján csalók áldozatává vált a közösségi hálón, ahol egyre több az álprofil mögé bújó bűnöző, miközben az oldal üzemeltetője nem túl sokat tesz a fiktív profilok megszűntetése érdekében. Ildikó története következik - a saját szemszögéből.
Intézkedő rendőrökre támadt egy bódult férfi Békásmegyeren, az illető ellen büntetőeljárás indult. A megtámadott rendőrök egyike csak az éberségének és gyors reflexeinek köszönheti, hogy a kezét, és nem a mellkasát érte az elkövető késszúrása.
Egy helyi sportközpontban intézkedtek a zalaegerszegi nyomozók 2017. szeptember 26-án, délután. Az egyik edző öltözőszekrényében, valamint az épület előtt parkoló autójában teljesítménynövelőket, étrend-kiegészítőket, szteroidokat és ajzószereket találtak, amelyek Magyarországon nem engedélyezett, forgalomba nem hozható készítmények voltak. A rendőrök a férfi lakásán házkutatást tartottak, ahol további illegális készítményeket találtak.
Vádat emelt az ügyészség egy nő és élettársa ellen, akik évekkel ezelőtt megölték közös csecseműjüket a főváros XVIII. kerületében.
Autója alvázába rejtve próbált meg Magyarországra csempészni 63 millió forint értékű drogot a montenegrói férfi.
Hatvanegy doboz csempészett cigarettát szagolt ki egy autó csomagtartójában egy nyomozókutya, Röszkén. A kiszabott bírságot az elkövető még a helyszínen megfizette.
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 22 éves O. Péter és a 31 éves B. Krisztián tatabányai lakosok ellen.
Vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség négy férfival szemben, akik kiskorú lányt és fiút bántalmaztak tavaly novemberben, egy szegedi iskola előtt.
Látványos akcióban - lezárták a szombathelyi Szűrcsapó utca érintett szakaszát és lefoglaltak egy Mercedest is - három fiatalt vittek el bilincsben a rendőrök, pénteken. A rajtaütést nem Vas megyei rendőrök hajtották végre. Az elfogott egyik fiatal, B. Bence, a körmendi rendőrkapitány fia, és vele együtt letartóztatták a barátnőjét is.
A budapesti nyomozók vádemelést javasolnak annak az 51 éves férfinak az ügyében, aki tavaly októberben nyakon szúrta élettársát.