Személyére és hozzátartozójára vonatkozó, bizalmas minősítésű adattal visszaélés vétségének gyanúja miatt hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Szabó Sándort, a Szombathelyi Városi Bíróság elnökét - közölte Futó Barnabás, a bírósági vezető ügyvédje, kedden.
Az erős felindulásból elkövetett emberölés elkövetője önként jelentkezett a rendőrségen, ahol beismerő vallomást tett, így szökésétől, elrejtőzésétől nem kell tartani a Pest Megyei Főügyészség álláspontja szerint.
Mellkason szúrtak egy férfit Budaörs egyik családi házának udvarában hétfő reggel, a feltételezett elkövető feladta magát.
A terrorelhárítók vonultak ki tegnap délután Zagyvarékas egyik kis utcájába, miután bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy az egyik körzeti megbízott túszul ejtette családját.
Nem hosszabbítja meg a Központi Nyomozó Főügyészség debreceni regionális osztálya a 2006-os őszi rendőri fellépés miatti nyomozás holnap lejáró határidejét. Ez lehetővé teszi, hogy a közeljövőben vádat emeljenek a három szálon folyó ügy összesen 14 rendőri gyanúsítottja ellen.
Az Opel bochumi gyárában útra készek az első magyar rendőrautók. A hófehér 1,6-os ötajtós Astra Classic gépkocsik rövidesen szolgálatba állnak, a rendőrségi felszerelés (fényhíd, matricázás, kommunikációs rendszer) Budapesten kerül a kocsikra.
A háromgyerekes családapa a nyomozóknak beismerte a gyilkosság elkövetését, a bírónak azonban már azt mondta, nem ő szurkálta halálra a terhes prostituáltat.
Kilenc és tizenhat év közötti lányokkal ismerkedett az interneten egy 23 éves tázlári férfi, aki a gyerekeket rávette, hogy levetkőzzenek a webkamera előtt, vagy ponográf képeket küldjenek magukról. Az ügyészség most vádat emelt ellene.
A vádirat szerint a főtörzsőrmester öt társával visszajárt betörni olyan helyszínekre, amelyeken korábban nyomozóként helyszínelt.
Október elején feltörte valaki a Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. számítógépes rendszerét és a dolgozók havi fizetését, 12 millió forintot átutalt egy másik bankszámlára.
Folytatólagos gyanúsítotti kihallgatásra szállítják csütörtökön Kalmár Tamást, a BRFK volt közrendvédelmi főosztályvezetőjét, akit a V. László nevével fémjelzett rendőrségi vesztegetési botrányban június elején helyeztek előzetes letartóztatásba.
A rendőrök május 16-án vettek őrizetbe egy 16 és egy 17 éves fiút, miután Szentes belvárosában veréssel fenyegettek meg egy gyereket, akitől végül öt eurót vettek el.