Egy korábbi lopás miatt tartottak kutatást még 2020. december 18-án egy Tamásiban élő vállalkozó otthonában, ahol a rendőrök több fajta - tablettákat, zöld növényi törmeléket - kábítószergyanús anyagot találtak. Azokról szakértő megállapította, hogy kábítószerek.
A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2021. március 7-én, egy Fejér megyei településen két idős személyt ölt meg az otthonukban.
A tavaly májusi, Deák téri verekedésben egy, aznap 18. születésnapját ünneplő férfi halálra késelt egy 16 és egy 20 éves fiatalt. A 18 éves vádlott néhány órával korábban egy rablásban is részt vett, amelynek során szintén kést használt. A két ügynek összesen hat vádlottja van.
A debreceni rendőrök rövid időn belül belül elfogták azt a fiatalt, aki a gyanú szerint egy 79 éves nőt rabolt ki a nyílt utcán.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt emberkereskedelem bűntette miatt egy 15 éves fiatalkorú ellen, aki a vele együtt a miskolci gyermekotthonból elszökött 17 éves barátnőjét arra bírta rá, hogy prostitúcióval keressen pénzt.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt a gyanúsított letartóztatását indítványozza.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztálya bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 29 éves és egy 32 éves mátraverebélyi lakossal szemben.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta annak a férfinak az ügyében, aki élettársának kiskorú lányát rendszeresen erőszakolta.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály VI. Bűnüldözési Osztályának nyomozói 2021. december 8-án, az esti órákban, a főváros XVIII. kerületében, az utcán intézkedtek L. Béla budapesti lakossal szemben. A férfi ruházatából előkerült 50 gramm marihuána-pakett.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának információi alapján fogták el a győri rendőrök a kábítószerrel kereskedő nőt és társát.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt folytat eljárást egy szigetszentmiklósi férfival szemben, aki 2021. november 13-án egymás után négy embert ütött meg egy kőbányai üzletközpontban és Zuglóban a nyílt utcán.
A nő két hétig feküdt mesterséges kómában, és több beavatkozáson is átesett. A férfi most - első fokon - 12 év letöltendő börtönbüntetést kapott. Az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Veszekedő szülők, verés, késszúrás miatt hívta a segélyvonalat egy 12 éves kislány tavaly szeptemberben. Az édesanyja ellen emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott nyomozást most fejezték be a Pest megyei vizsgálók.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a két férfival és három társukkal szemben, akik a sértettek kiszolgáltatott helyzetével visszaélve futtattak lányokat, és mosták tisztára az abból származó pénzt.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást az ellen a két mindszenti fiatal ellen, akik egy közlekedési táblával és egy seprűnyéllel életveszélyesen megsebesítettek egy férfit a városban.