A Kecskeméti Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, garázdaság és könnyű testi sértés miatt vádat emelt azzal a fiatalkorúval szemben, aki egy iskolai verekedés során mellkason ütötte a vele szemben intézkedő iskolaőrt.
A KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya látókörébe került tavaly egy olyan mezőtúri család, amelynek tagjai a gyanú szerint több mint egy éve magyar állampolgárságú, anyagi, egészségügyi és szociális körülményeik okán kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal nőket szerveztek be saját lakókörnyezetükből svájci prostitúciós munkavégzésre. A KR NNI a felderítésben együttműködött a Nemzeti Védelmi Szolgálattal.
A Központi Nyomozó Főügyészség őrizetbe vette, majd vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a hivatalos személyek befolyásolásáért pénzt kérő férfit és társát.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a büntetések súlyosítását indítványozta a magukat prostituáltakkal kitartató, őket „futtató”, illetve bordélyházat üzemeltető hét vádlottal szemben.
20-20 év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék - nem jogerősen - azt a két vádlottat, akik tavaly februárban vízbe fojtottak egy idős embert a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Porcsalmán.
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen személyi szabadság megsértésének bűntette és testi sértés vétsége miatt. A férfi volt élettársát - a hajánál fogva - berángatta az autójába, amikor pedig a nő kiugrott a kocsiból, a villamossínek között az arra közlekedők szeme láttára brutálisan ütlegelte.
Nyomozást indított a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség, miután a törvényszék egyik bírójáról olyan hangfelvételek kerültek elő, amiken előre megmondta, milyen ítéleteket fog kiszabni a vádlottakkal szemben. Dr. Kálmánczi Antal azóta - indoklás nélkül - lemondott a bírói tisztségéről.
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen szexuális kényszerítés bűntette miatt, aki Miskolcon, a futball stadion környékén kutyát sétáltató nő irányába ment, mellé érve egy hirtelen mozdulattal benyúlt a lábai közé és megmarkolta intim testrészét.
A rendőrségre 2023. október 22-én, késő délután érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett, a József Attila út egyik lakóházában egy nő a lakása felrobbantásával fenyegetőzik.
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki társával 2020 májusában kábítószert adott el egy fiatalokból álló társaságnak, amelynek egyik tagja még aznap éjszaka kizuhant egy Budapest I. kerületi lakás ablakán. A bíróság a vádlottakat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, az ügyészség azonban végrehajtandó börtönbüntetésért fellebbezett.
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen szexuális erőszak bűntette miatt. A férfi egy Miskolc külterületén lévő családi ház udvarán, éjszaka, egy kiskorú lányt bántalmazott, a nyakánál fogva hátulról megragadta, és erőszakkal közösült vele.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy fiatalkorú és felnőtt társa ellen, akik egy iskola előtti villamosmegállóban bántalmaztak két fiút, egyiküket súlyosabban. Ennek ellenére csupán felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott a főügyészség.
A Berettyóújfalui Járási Ügyészség minősített rablás és lopás miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki a Hajdú-Bihar vármegyei Konyáron néhány nap alatt több bűncselekményt is elkövetett.
A Fonyódi Járási Ügyészség hatósági eljárás csoportosan elkövetett megzavarásának bűntette miatt emelt vádat egy polgári per alperesével és három hozzátartozójával szemben, akik garázda magatartásukkal 15 percre félbeszakítottak egy bírósági tárgyalást.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványozott három férfival szemben, akik az országot átszelően kereskedtek kábítószerrel.