A Fővárosi Főügyészség összesen 17 személlyel szemben emelt vádat, akik egy internetes chatszobában bonyolították a drogügyleteiket. A kábítószer-kereskedelmi céllal létrehozott internetes csoportot egy 29 éves férfi működtette, a csoport tagjai pedig egymás között adták-vették a különböző fajtájú kábítószereket.
Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja az ügyészség azt a férfit, aki az elmúlt év őszén - közös italozást követően - többször nyakon szúrta gyermekkori barátját, aki a helyszínen életét vesztette.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 58 éves nővel szemben, aki 2021 őszén együtt italozott egy férfi ismerősével, az ügy másik vádlottjával, majd amikor ezt a nő élettársa szóvá tette nekik, húsvillával és húsdarálóval támadtak rá és megpróbálták őt megölni. A vádlott férfi a bántalmazáshoz használt húsdarálót végül egy közeli óvoda udvarára dobta.
Eredményes ügyészi fellebbezés után két évvel hosszabb büntetést kapott az a 36 éves nógrádi férfi, aki folyamatosan terrorizálta élettársát.
Egy 80 éves nyugdíjas tett bejelentést a rendőrségre 2023. május 17-én, délután arról, hogy egy férfi megtámadta a kertjében és pénzt követelt tőle. A rendőrök nagy erőkkel a helyszínre vonultak és több egység is a férfi keresésébe kezdett.
A miskolci rendőrök elfogták azt a férfit, aki megütötte áldozatát, majd elvette a pénzét és elmenekült a helyszínről. Az elkövetőt bűnügyi őrizetbe vették.
Március óta járja a magyar utakat a Google autója, hogy frissíteni tudják az utcaképeket a Street View alkalmazásban. Nemrég Somogy vármegyében is megjelentek a cég járművei, azonban az egyik balatoni útja során komoly támadás ért egy autót.
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves nő ellen rablás bűntette és közokirattal visszaélés vétsége miatt, aki Miskolc belvárosában, a reggeli órákban egy gyalogosan közlekedő nőt hátulról hátizsákjánál fogva lerántott. A földre esett sértettől dulakodás után hátizsákját elvette az abban lévő több mint 150 000 forint készpénzzel és személyes okmányokkal együtt.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak a nőnek, aki a múlt héten, péntek éjjel, Szegeden felgyújtotta a férjével közös lakhelyükül szolgáló építményt, miközben a férfi odabent aludt.
Kétrendbeli foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség azzal a nyugdíjaskorú orvossal szemben, aki szakmai mulasztásaival kétszer is közvetlen veszélynek tette ki betegei életét az egyik Veszprém vármegyei kórházban. Mindkét beteg röviddel az ellátásukat követően elhunyt, ugyanakkor az orvosi szabályszegések és a sértettek halála között az ok-okozati összefüggés nem volt megállapítható.
Az Ózdi Járási Ügyészség vádat emelt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt azzal a 33 éves férfival szemben, aki a sörözőbe magával vitte a 11 és 2 éves fiúgyermekeit, ittas állapotba kerülve pedig egy kiskorú fiútól követelt cigarettát, aki ezt megtagadta, mire egy késsel a combja irányába szúrt.
Két rablás és hat lopás került fel a nyomozás végén annak a 27 éves, jelenleg is letartóztatásban lévő férfinek a bűnlajstromára, aki ellen a napokban javasoltak vádemelést a ceglédi vizsgálók.
A rendőrség tájékoztatása szerint egy 31 éves szolnoki lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2023. május 17-én, kora este, az újszászi vasútállomás területén pénzt kért egy tápiógyörgyei férfitől, aki megtagadta a kérést. A gyanúsított emiatt veréssel fenyegette a sértettet, majd ököllel a vállán megütötte.
Önszántából jelent meg egy budapesti férfi a BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitányságon, hogy a korábban elhagyott iratait a rendőröktől visszakérje. A nyomozók már keresték, mivel értékeit egy bolti rablás során hagyta hátra.
A Pécsi Járásbíróság B. Gy. Gy. vádlottat súlyos testi sértés bűntette miatt egy év - végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett - börtönre és 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, amiért a férfi kétszer is tarkón lőtte szomszédját.