Hétfőn tett bejelentést a rendőrségen egy nő, hogy volt barátja egy debreceni parkolóban elvette a táskáját a benne lévő tárcájával együtt, aztán ott hagyta. Később telefonon abban maradtak, hogy találkoznak, és a férfi visszaadja a táskát. De a megbeszélt helyen a nőt nem, csak az autóját találta a férfi, amitől dühbe gurult.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen, aki szakításukat követően hozta nyilvánosságra volt barátnője intim fotóit.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki egy esküvőn rálőtt az egyik vendégre, Dédestapolcsányban.
Nyolc megyében, huszonegy helyszínen, összesen százhúsz rendőr tartott kutatást. A lefoglalt hamis festmények között vannak Munkácsy, Gulácsy, Vaszary, Caravaggio, Picasso és Rubens műalkotásait reprodukáló képek is. A becsült összkár félmilliárd forintra tehető.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság, illetve a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság 2022. május 24-én és 25-én négy férfit vett őrizetbe, akik a megalapozott gyanú szerint 2022 januárja óta jelentős mennyiségű kábítószereket szereztek be, tároltak, majd értékesítettek tovább más személyeknek, és ebből rendszeres jövedelemre tettek szert.
A miskolci rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy miskolci Nemzeti Dohányboltot egy késsel a kezében rabolt ki.
Csütörtökön, este találta meg a rendőrség két tizenéves lány holttestét egy aszódi társasház egyik lakásában. A lányokat a saját apjuk gyilkolta meg álmukban, valószínűleg még 2022. május 20-án, azon a napon, amikor láthatásra érkeztek hozzá.
Elfogták azt a kecskeméti férfit a rendőrök, aki közel fél tucat bűncselekményt követett el korábbi kedvese sérelmére.
Komoly lelki károsodást szenvedett az a négy kiskorú gyermek, akiket szüleik minden szempontból rendkívül elhanyagoltak, sőt egyiküknek még szexuális abúzust is el kellett szenvednie a mostohaapja részéről. Mindezek miatt a Heves Megyei Főügyészség emelt vádat nemrégiben az elkövetőkkel szemben.
A 42 éves nő egy környei intézménybe telefonált, hogy bomba fog robbanni. A tettest azonosították, kihallgatták és őrizetbe vették a tatabányai nyomozók.
2020. augusztus 1-jén, este érkezett bejelentés a mentőszolgálattól, hogy Budapesten, a XXI. kerületi Szatmári utca egyik házában egy elhunyt férfit találtak.
A 44 éves budapesti nőt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói a napokban fogták el, féltucat bűncselekménnyel gyanúsítják. A hagyatéki eljárás során benyújtott hamis okiratokat készítő szolnoki ügyvéd kezén szintén kattant a bilincs.
Három gyerek hozzájuk hasonló korú gyerekeket próbált kirabolni Budapest IV. kerületében. A fiatalkorúak ügyésze a 12 és 13 éves elkövetőkkel szemben javítóintézeti nevelést indítványoz, 11 éves társuk esetében azonban az eljárást - az életkora miatt - meg kellett szüntetni.
A Fejér Megyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki kiszolgáltatott helyzetben lévő férfiakat kizsákmányolt és munkára kényszerített.
Percek alatt rendőri egységek leptek el egy kerepesi utcát, ahol két család tagjai estek egymásnak. Lövések is dördültek, hárman megsérültek, három embert őrizetbe vettek. De aztán elengedték őket…