Nem jogerősen 13 év fegyházbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék azt a - kóros elmeállapota miatt csak részben beszámítható - férfit, aki 2017 szeptemberében, Nagykanizsán, a nyílt utcán különös kegyetlenséggel meggyilkolta volt szerelmét. Az ítélet szerint a férfi leghamarabb büntetése kétharmadának letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra.
A 27 éves férfi szír állampolgár, három éve az ISIS tagja, húsz ember lefejezésében vehetett részt.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nyomozók - a BRFK rendőreivel együttműködve - egy nap alatt öt kábítószer-kereskedőt fogtak el.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást 2019. március 16-án egy 23 éves nő ellen, aki a gyanú szerint egy zichyújfalui családi ház melléképületében megszülte, majd megölte újszülött gyermekét.
A pécsi rendőrök egy órán belül elfogták azt a gépkocsivezetőt, aki összeveszett egy másik autóssal, majd fegyvert szegezett vitapartnerére.
Iskolatársa és annak barátja rabolt ki egy fiatal nőt, Békésen. Miután megszerezték a pénzét, a sérültet magára hagyták, elmenekültek. A rendőrök mindkét gyanúsítottat a bűncselekményről érkezett bejelentés után egy órán belül elfogták és őrizetbe vették.
A nyomozás adatai szerint 2019. március 19-én, 20 órakor érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint Sopronban, egy lakóház lépcsőházában megtámadtak egy nőt.
A Ceglédi Rendőrkapitányságon indult eljárás rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 26 éves szolnoki férfi ellen.
A rendőrségre egy Budapest IX. kerületi házibuliról érkezett bejelentés, a kiérkező járőrök végül két kábítószer-kereskedő elfogásával zárták az intézkedést.
A kiskunhalasi rendőrök néhány nap alatt beazonosították és elfogták a rablás kísérlet gyanúsítottját.
A 112-es segélyhívó telefonszámra tett bejelentést egy férfi 2019. március 18-án, délután arról, hogy egy esztári nevelési intézménybe bombát helyezett el.
A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a 14 éves fiatalkorút, aki egy buszmegállóban rabolt ki egy fiút, Győrben.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki rendőrnek adta ki magát, majd egy vascsővel megverte és kirabolta volt zárkatársa édesanyját - közölte a Fővárosi Főügyészség.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást folytatott K. Krisztoferrel szemben.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába egy Nyírmihálydiban működő Nemzeti Dohányboltból rablásról tett bejelentést az alkalmazott 2019. március 16-án, kevéssel dél után.