A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség indítványával egyezően a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy szír állampolgárságú férfit, aki a megalapozott gyanú szerint szexuális erőszakot követett el egy magyar nő sérelmére Budapesten - írta a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményében a Fővárosi Főügyészség.
Két ismeretlen férfi motorral ment az üzlet elé, ahová egyikük - bukósisakkal a fején - belépett és fegyverrel pénzt követelt az ott dolgozó férfitól.
A nyomozók rövid időn belül beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható V. Endrét. Kihallgatásán az 55 éves nyárlőrinci férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A rendőröknek jellemzően garázdaság, verekedés miatt kellett intézkedniük az éjszaka folyamán.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki december 31-én - egy vita során - életveszélyesen megkéselte barátnőjét a Józsefvárosban.
Az Ybl bankos O. Nagy Imre újabb elítéléséhez is köze van az alvilág bankárának is nevezett Lakatos Andrásnak. A Kisbandi néven ismert bűnözőt idén nyáron hozták haza Brazíliából; ott még írásban vallott Portik Tamásra, itthon előzetes letartóztatásba került - írja a Magyar Idők.
A 44 éves hegyeshalmi férfi a saját telkén gyújtott fel két autót, azzal a céllal, hogy a kiégett karosszériákat értékesítse a fémtelepen. Az ügyben indított nyomozás a napokban lezárult, a rendőrök vádemelést javasolnak a gyújtogatóval szemben.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki bántalmazott egy szolgálatban lévő polgárőrt, Kétegyházán. A 28 éves férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult büntetőeljárás.
Három férfi arra vett rá egy nőt, hogy egy általa nyitott bankszámlára bűncselekményből származó pénzt fogadjon és vegyen fel. Mind a négy személy ellen vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 52 éves mezőtárkányi lakos ellen.
A gyanúsított - egy 27 éves nő - a lopott pénzt elköltötte, az iratokat elégette. A rendőrség vádemelést javasol.
Péntektől vasárnapig 120 határsértőt tartóztattak fel az ország területén - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság, hétfőn. Az elmúlt héten a szerb-magyar határ térségében összesen 236 migránst tartóztattak fel és kísértek vissza az egyenruhások, az azt megelőző héten - december 12-től 18-ig - ez a szám 274 volt. Más külső határszakaszon és mélységben a héten 51 határsértőt fogtak el - derül ki a rendőrségi összesítésből.
Holtan találtak tegnap egy idős asszonyt Üllőn, a nyomozás eddigi adatai szerint gyilkosság történt.
A rendőrök rövid idő alatt elfogták azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint bántalmaztak és kiraboltak egy 34 éves budapesti férfit, Putnokon.
A rendőrök Hajdúhadházon fogták el az októberben, Debrecenben elkövetett szexuális erőszak bűntett gyanúsítottját, a 40 éves V. Józsefet.